Tudomány

Átfúrnák a nagy piramis újabb titkos ajtaját

2012-ben azt ígérik, végre megoldódhat a száznegyven esztendős rejtély.

1872 óta zavarba ejti a régészeket a gízai Kheopsz Nagy Piramis belsejében felfedezett egyik titkos járat.

Az akna, mely valamilyen titokzatos oknál fogva le van zárva a királynő sírkamrájából nyíló másik járattal egyetemben, melyeken át a halott lélek az egyiptomi hit szerint az égbe szökik.

Senki nem tudja, hogy valójában milyen célt szolgált. 1992-es kutatások során rájöttek, a járatot 60 méter után egy mészkőajtó zárja le, majd 2002-ben ezt a mészkőajtót átfúrták, de csak húsz centivel láttak be mögéje, mivel a belátást egy újabb ajtó zárta le, ami mögé akármit elrejthettek az ókoriak.

2010-ben a Djedi ókori varázslóról elkeresztelt kígyórobot pillantott be ismét a piramis rejtett zugaiba. 2011-ben pedig a Leeds-i Egyetem kutatócsapata az akna falán különös feliratot fedezett fel, amelyek az 1, 20 és 100-as számokat jelentették (amelyeket a korabeli mesteremberek festhettek oda). Eredetileg még 2011-ben akarták átfúrni a következő ajtót, de a kígyórobottal folytatott kutatások leálltak a közelmúlt egyiptomi zavargásai miatt.

A Djedi-projektet most újra folytatnák, tervezik a második kőtömb vastagságának megmérését, esetleges átfúrását, csakhogy a piramisbeli kutatásokhoz újra engedélyt kell kérniük az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanácstól. Amíg az engedélyre várnak, a brit robotmérnökök továbbfejlesztik a kígyórobotot.

Hogy mi rejtőzhet a titkos ajtó mögött, egyelőre erről csak feltételezések vannak. A királynő sírkamrájáról csak annyit lehet tudni, hogy valójában egy befejezetlen sírkamra, sohasem temettek oda senkit. Sokak szerint kultikus céllal építették. Sem a burkolatát, sem a padlózatát, sem a hozzá vezető folyosót nem fejezték be.

A Királyné Kamrájának félbehagyását követően – amikor már a sírkamrán dolgoztak – nem kellett többet szellőzés, illetve nem kellett további belső munkálatokkal és a temetési menettel számolni. Hogy miért készülhettek e lezárt ajtójú rejtélyes kamrák, arra több magyarázat létezik.

Az egyik szerint, ha a Királyné Kamrája félbehagyott sírkamra volt, akkor a lélekkijáratra sem volt többé szükség, mivel tudták, hogy ide már nem temetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik