Tudomány

Empatikusak a patkányok

A bajtársiasságot, részvétet és önzetlenséget eddig csak a főemlősök tulajdonságaiként tartották számon.

A Science tudományos magazin legfrissebb számában ismertetett tanulmány szerint a többször megismételt kísérletben a patkányok még azon az áron is kiszabadították csapdába szorult társukat, hogy emiatt le kellett mondaniuk kedvelt csokoládé falatkáikról.

A harminc patkányból huszonhárom a fogolyszabadítást választotta ahelyett, hogy megragadta volna a csokoládét.

“Ez alapvetően azt jelzi, hogy egy másik patkány kiszabadítása ugyanolyan fontos számukra, mint a csokoládé. Ez igen meglepő dolog” – mondta Peggy Mason kutatásvezető, a Chicagói Egyetem munkatársa.

Néhány esetben a patkányok először kivették a csokoládét a tartályból, de nem ették meg, hanem kiszabadították foglyul esett társukat és megosztották vele a finomságot, “szinte úgy, mintha felszolgálták volna nekik” – tette hozzá Mason.

Az állatok közül a nőstények következetesebben mutattak együttérzést, mint a hímek. Mind a hat nőstény kiszabadította csapdába esett partnerét, míg a 24 hím patkány közül 17 tette meg. Mason szerint ez alátámasztja azokat a korábbi megállapításokat, hogy a nőstények közösségi viselkedése erőteljesebb. “Voltak olyan napok, amikor a hím patkányok nem segítettek bajba jutott társukon, ám a nőstény állatoknál ez soha nem esett meg” – emelte ki.

A kutatók úgy vélik, az állatok evolúciója szempontjából fontos szerepe lehet a társakkal való együttérzésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik