Két tenger alatti “szigetet” találtak az expedíció résztvevői Ausztrália partjaitól nyugati irányban mintegy 1600 kilométerre.
Az elsüllyedt egykori szárazföld sziklái megkövesedett sekély vízben élő állati és növényi részeket tartalmaznak, olyanokat, amelyekből arra következtettek a kutatók, hogy a terület valamikor a tengerszinten vagy annál magasabban helyezkedett el.
Jo Whittaker, Sydneyi Egyetem geofizikusa a leletet izgalmasnak nevezte, szerinte a felfedezés rávilágíthat arra, hogy az egykor egybefüggő, hatalmas Gondwana miképpen töredezett szét a ma ismert Ausztráliára, Antarktiszra és Indiára mintegy 130 millió évvel ezelőtt.
Whittaker eddig az indiai szubkontinens először északnyugatra, majd élesen északra való sodródását kutatta. Az egykor Ausztráliáról leszakadt lemez később a mai Eurázsiának ütközött, ennek köszönhető a Himalája felgyűrődése.
“Meglehetősen tiszta képünk van arról, hogy a mai kontinensek milyen utat jártak be, ám nem pontosak. Az Indiai-óceán pedig geológiai szempontból az egyik legkevésbé vizsgált terület” – mondta a tudós.
A 2000 méteres mélységből felszínre hozott homokkő- és gránitminták az egyik “sziget” meredek partjából származnak, korukat a tudósok több mint egymilliárd évesre becsülik.
A mintákat Ausztrália nyugati partjainak geológiai anyagával is egybevetették, hogy meghatározhassák a helyet, ahonnan a földdarab leszakadt.
Hasonló egyezést az indiai szubkontinens északi részénél nem végezhettek, hiszen az akkori törésvonal ma “minden bizonnyal valahol a Himalája gyomrába nyomódott” – mondta Whittaker. India keleti partja egykor a mai Antarktiszról szakadt le.
A geológus Gondwana széttöredezését ahhoz hasonlította, mint amikor valamit “kissé megnyújtva tépünk le”, és a tenger alatt talált részek afféle “morzsák”, még ha elérik is Skócia területének méretét.
“A darabok nem olyan vastagok, mint a kontinentális lemezek, így aztán kissé mélyebbre süllyednek a víz alá” – magyarázta.
A lemeztektonika elmélete viszonylag fiatal, nagyjából az 1950-es években ismerték csak el. A kutatók a mai napig igyekszenek pontosan meghatározni, hogy az egyes lemezek milyen mozgásokat végeztek és hogyan változtattak irányt.
Ausztrália észak felé mozgott évente nagyjából 7 centiméteres “sebességgel”, vélhetően az indonéz partvonal mentén húzódó szubdukciós zóna – két kőzetlemez ütközése, majd az egyikük alábukása – hatására. Ez a tektonikai jelenség okozta a 2004-es pusztító földrengést, majd az azt követő cunamit.
Másrészről az Antarktisz nem mozdult, Whittaker szerint ezért felfedezésük rendkívül fontos, mivel segíthet modellezni a földtörténet egy igen fontos szakaszát.
