Tudomány

Grönlandon kezdődött az élet?

Ma az egyik legbarátságtalanabb hely a Földön, mégis valaha itt "ringhatott" az élet bölcsője.

Grönland délnyugati részénél található az úgynevezett Isua régió. Neve hihetetlen geológiai látnivalóiról híresedett el, innen származik a világ legrégibb kőzete.

Francia kutatók a Lyoni Egyetemről úgy gondolják, az Isua régióban az említett időszakban sárvulkánok törtek ki, és ezek a kitörések döntőek lehettek az élet kialakulása szempontjából, általuk olyan kémiai elemek kerülhettek a felszínre, melyek segítették az első biomolekulák kialakulását.

Az új hipotézis cáfolná azt a vezető elméletet, mely szerint az élet az óceán mélyi hidrotermikus forrásoknál jelent meg először.

A franciák az Isua területen talált 3,8 milliárd éves szerpentinit ásvány összetételéből következtetnek arra, hogy a grönlandi terület hajdanán olyan nem savas környezetet biztosított, melyben könnyen stabilizálódhattak az élet építőkövei, az aminosavak. Sőt mi több, a helyszínen szinte minden ásványi összetevő jelen volt egykor, ami az élet kialakulásának kedvezett.

Az új elgondolásban különösen érdekes, hogy az élet keletkezését nem az óceánokba, hanem egy víz feletti területre teszi. A francia tudósok azt állítják ezzel, az első életformák a szárazföldön uralkodtak, az óceánba való visszatérés pedig egy több milliárd éves evolúciós kitérő volt, mely után az élet újra “nekiállt” meghódítani a partokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik