Tudomány

A gabona csökkenti a bélrák kockázatát

Annál, aki többet eszik teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, kevésbé alakulhat ki bélrák.

Napi tíz grammal több gabonarost elfogyasztása tíz százalékkal csökkenti a gyomorrák kockázatát, állítják a brit Imperial College London kutatói.

Ha tehát hajlamosak lennénk a bélrákra – családunkban előfordult már ilyen betegség -, akkor mindenképpen fogyasszunk barna riszt, gabonát, zabpelyhet és zabkását, ajánlják az onkológusok. (Korábban szintén brit orvosok az aszpirin fogyasztását is javasolták.)

A gyümölcs- és más növényi rostoknak viszont nincs ilyen jó tulajdonságuk, derült ki további huszonöt tanulmányból.

A teljes kiőrlésű gabonából származó rostanyagok nemcsak a gyomorra és a bélrendszerre vannak jótékony hatással, hanem a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben is védenek.

A brit orvosok biostatisztikai módszerekkel állították fel összefüggésüket az élelmi rostok elfogyasztása és a vastag-, illetve a végbélrák – Colorectalis rák – kialakulása között.

A napi három étkezéssel járó teljes kiőrlésű gabonára épülő diéta – mely naponta 90g gabonarostot juttat a szervezetbe – húsz százalékkal csökkenti a rosszindulatú béldaganatok kialakulásának esélyét.

BÉLRÁK: A MÁSODIK LEGGYAKORIBB DAGANATOS HALÁLOK

A colorectalis – vastag- és végbél – rosszindulatú daganatok pontos oka ismeretlen. Az egyik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedés.

A fejlett országokban a második daganatos halálok. Kialakulásában szerepet játszanak:genetikai tényezők, táplálkozási szokások.

Kialakulásának kockázatát növeli a 40 év feletti életkor, a cigarettázás, az alkoholfogyasztás, a rendszeres testmozgás hiánya.

A daganat kifejlődése kb. 5 évet vesz igénybe és különböző genetikai elváltozások összegződésének eredménye. (forrás: Dr. Diag)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik