Az 1908-ban, Budapesten született Teller Ede 1925-ben érettségizett a ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolaként ismert Budapesti Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőben. Bár a matematika iránt érdeklődött, édesapja tanácsára a Királyi József Műegyetemre (a mai Budapesti Műszaki Egyetemre) jelentkezett vegyészmérnöknek, mivel – így apja – „azzal pénzt is lehet keresni”.
Tanulmányait nem tudta Magyarországon befejezni, mivel 1926-ban Németországba költözött, részben zsidó származása és a Horthy-kor Numerus clausus törvénye miatt.
Doktori védését végül 1930-ban, Lipcsében tartotta meg “Az ionizált hidrogénmolekula gerjesztett állapotairól” címmel – disszertációjának konzulense az a Werner Heisenberg professzor volt, akit a kvantummechanika egyik atyjának tekintünk. S míg Heisenberg a háborús Németország nukleárisenergia-programját vezette, addig Teller Ede a Zsidó Kimenekítő Tanács segítségével 1934-ben először Angliába, majd 1935-ben az Egyesült Államokba emigrált.
Ebben a korban számos európai tudóst hívtak az USA-ba – így ismerkedett meg az Ukrajnából menekült George Gamowval, akivel 1938-ban közösen dolgozták ki a termonukleáris fúzió elméletét. Velük párhuzamosan Otto Hahn és Fritz Strassman illetve Niels Bohr külön-külön meghasítják az uránatomot. Ezzel pedig lefektetésre kerültek a szuperbomba elméleti alapjai.
Az események 1942-ben kezdtek el sűrűsödni, mikor Tellert az első atomreaktor sikeres beindítása után, számos fizikussal együtt ráállították a (szintúgy magyar Szilárd Leó javaslatára elindított) Manhattan-tervre, vagyis az első atombomba megépítésére.
Bár három rövid év alatt sikerült létrehozni a tömegpusztító fegyvert, Tellert nem hagyta nyugodni a termonukleáris fúzió gondolata – ezt a bogarat Enrico Fermi még a chicagói atomreaktor építésekor ültette a fülébe.
Az 1945-ben, az új-mexikói Alamogordo mellett felrobbantott atombomba és Teller szuperbombája közötti legnagyobb különbséget az jelenti, hogy míg az előbbi az atommag hasadásából, addig az utóbbi a magok fúziójából szabadít fel hihetetlen mennyiségű energiát.
A fegyver kialakítása azonban gondot okozott. A végső szerkezetet ma Teller-Ulam elrendezésként ismert, bár Teller haláláig tagadta a lengyel Stanislav Ulam hathatós segítségét – még halála előtt nem sokkal is inkább egy diákjának tulajdonította a hidrogénbomba használhatóvá tételét.
Bár a használhatóság ebben az esetben némileg túlzó kifejezés, hiszen az 1952. november 1-én robbantott, Ivy Mike névre hallgató szerkezet 62 tonnás volt és inkább hasonlított egy gyárra, mint egy repülőről ledobható bombára.
Külsőségek ide vagy oda, az Elugelab szigeten robbantott szerkezet 5,2 km széles tűzlabdát hozott létre, melynek gombafelhője másfél perc alatt emelkedett 17 km magasságba. Becslések szerint 10,4-12 megatonnás robbanásról volt szó, ami hozzávetőleg 450-520-szor nagyobb, mint az a plutóniumbomba, amit Nagaszakira ejtettek.
