Nem csalás, ha úgy érezzük egy belső suggalatra meg tudjuk saccolni, mennyi az idő. A szervezetünkben ketyegő belső óra alapján ugyanis valóban meg tudjuk határozni mikor, melyik napszakban járunk, mikor van nappal és éjszaka.
Ez a belső óra hatással van anyagcserénkre, testhőmérsékletünkre és hormontermelésünkre. Nagy szerepet játszik ennek az órának a működésében a nappal látható fény, amely szinkronizálja az ember belső ritmusát a külső napszak változásához.
Cirkidián ritmus, így nevezik ezt a belső napi órát tudományos szaknyelven. A cirkidián ritmust külső stimulusok irányítják. Amikor egy hosszú utazást teszünk egyik időzónából a másikba – jetlag -, vagy pedig a nyári időszámítást átváltjuk télire úgy érezzük, felborul ez a rendszer.
A LEGELSŐ FÖLDI LÉNYEK ÖRÖKSÉGE
A cirkidián ritmusnak létezik egy külső hatásoktól független változata, ezt nevezik endogén cirkidián ritmusnak. Az 1700-as években élt francia tudós, Jean-Jacques d’Ortous de Mairan írta le először.
A belső cirkidián ritmust először mimózákon tanulmányozták, és kiderült, hogy e növények endogén napi időciklusa nem 24 óra, ahogy a Föld forgásából következne, hanem 22-23 óra körül mozog.
Az emberi endogén belső ritmust akkor tudnánk teljesen függetleníteni mindentől, ha egy a napfénytől teljesen zárt szobába vagy terembe kerülnénk.
Ennek a belső – elfeledett – időnek a megtalálása azért is izgalmas, mert cirkadián ritmusok tudomásunk szerint a legősibb sejtekben alakultak ki. Már a legegyszerűbb és legősibb élőlényeknek a prokarióta cianobaktériumokban is ketyegett a belső óra, tehát az élet egyik legősibb örökségéről van szó.
ÖNKÉNTES FOGSÁGGAL KERESTÉK BELSŐ ÓRÁNKAT
A tudósok, hogy rátaláljanak erre az alapvető időérzékre az emberekben is több kísérletet végeztek önkéntesek izolálásával.
Természetesen ilyenkor nemcsak a nappali, látható fényt zárták el a kísérleti alanyoktól, hanem a mindennapi zajokat, a közlekedés hangjait, a repülőgépek zaját, mindent amiből következtethetni lehet a napszakok idejére.
A legelső elszigetelő vizsgálatokat barlangokban végezték és az alvási szokásokat mérték. A barlangok sötétsége, a falak vastagsága és a hely elszigeteltsége megfelelő terepet biztosított a civilizációtól és a mindennapi mechanikus ritmus, időtájékozódás tökéletes kizárásához.
Az első kísérletek már biztos eredményeket hoztak: létezik az agyunkban egy belső endogén óra, mely a bioritmust vezérli. Az is kiderült, ez a belső óra nem egészen pontos: minden nap pár percet nyerünk, és ez a nyereség hosszabb távon eltolódik. Először azt gyanították a belső ciklusunk hosszabb, mint egy egész földi nap: 24,2 és 25,5 óra között mozog.
A modern, igen kontrollált körülmények között végzett kísérletek pontosították ezt az időt 24 óra 11 perc ± 16 percre. A cirkidián óra minden nap hozzáigazítódik a föld 24 órás forgási periódusához. Ha teljesen függetlenül élnénk a napfénytől, a civilizációtól 45 nap elteltével egy egész napot veszítenénk.
MIÉRT KÁROS A SOK ÉJSZAKAI MŰSZAK?
Ne hagyjuk, hogy összezavarodjon cirkidián ritmusunk, ugyanis gyakori zavaraitól károsodhat egészségünk! Egy óraátállítás ugyan meg sem kottyan neki, de a sűrű jetlag, vagy a sok éjszakai műszak felboríthatja belső óránkat.
A cirkidián ritmuszavarnak köze van a bipoláris és alvászavarokhoz, továbbá egészségkárosító hatással lehet az agyon kívül más szervekre is, különösen szív- és érrendszeri megbetegedések kifejlődése vagy súlyosbodása formájában.
Már az űrhajósoknál is megfigyelték a megváltozott körülmények káros hatásait, így az 1990-es évektől a karanténba vonult asztronautákat meghatározott időpontokban és ideig erős fényhatásnak kitéve igyekeztek a kilövéshez, illetve az űrhajón végzett tevékenységekhez optimalizálni cirkadián ritmusukat.
Az újabb űrhajók világításának tervezésénél is figyelembe veszik a cirkadián ritmust, a földi nappal-éjszaka ciklust imitáló rendszereket építve be, ami jó hatással van az űrhajósok állapotára.
