Tudomány

Új geológiai korszakot hozott az ember?

A londoni Királyi Akadémia ülésén újra felvetették: meg kellene jelölni a földtörténeti korok között az ember korszakát.

Anthropocén még nem hivatalos fogalom, de így neveznék azt az új földtörténeti korszakot a holocénben vagy azután, melyben megjelent a Földön a modern ember, és eluralkodott a bolygón.

James Hansen a NASA Goddard Intézetének kutatója szerint a fő ok, amiért szükség lenne az új korszak körbehatárolására és megkülönböztetésére az az emberi beavatkozás a Föld légkörébe és klímájába.

Hansen a brit Királyi Akadémián tartott beszédén Londonban megemlítette, milyen hatással volt Földünkre az iparosodás, milyen üledéket – főleg műanyagot és egyéb hulladékot – jelent ma az “ember nyoma”.

Paul Crutzen Nobel-díjas holland vegyész, aki 2008-ban nyújtotta be a Londoni Földtani Társulathoz az anthropocén időszak bevezetését kezdeményezve, 1784-et adná meg az új korszak kezdőhatárának. Ebben az évben találta fel James Watt a gőzgépet, ezt az évet tekintik az ipari forradalom kezdetének.

Más tudósok az anthropocén időszakát inkább 14 ezer 15 ezer évvel korábbra tennék, amikor végül is az emberi történelem elkezdődött. 2009 óta egy munkacsoport vizsgálja az új korszakolás lehetőségét.

Jövőre dőlhet el végleg, hogy valóban átírják-e a földtörténetet és a tankönyveket, vagy marad minden úgy, ahogy a tudomány szerint eddig is “volt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik