Tudomány

Újragondolják a Föld történetét

Egy elmélet szerint egy új geológiai korszakolással kellene jelölni bolygónk történetében azt az időszakot, amikor a Föld életébe beavatkozott az ember.

Anthropocén – így hívnák azt az új korszakot, melyet bevezetnének a geológiai időskálán. Az új korszakot a jelenkorba, a holocénba illesztenék bele, vagy azt követné.

Az új korszakolás hivatalos elfogadtatására 2008-ban nyújtott be javaslatot a Londoni Földtani Társulathoz Paul Crutzen Nobel-díjas holland vegyész, aki szerint az emberi beavatkozás a Föld légkörébe az elmúlt évszázadokban olyan jelentős mértéket öltött, hogy azt a földtörténetben jelölni kellene.

Crutzen javaslata szerint az új időszak kezdetét az ipari forradalom, James Watt gőzgépének feltalálásának dátuma – 1784 – adná. Más tudósok azzal érvelnek, a modern ember korábbi történetét és a mezőgazdasági termelés beindulását is bele kellene vonni a korszakolásba, ők az Anthropocén kezdetét így 14 ezer – 15 ezer évvel ezelőtti időpontra tennék.

Az Anthropocén még ugyan nem hivatalos fogalom, de az Amerikai Földtani Társulat 2011 ülésén már számos kutató használta a kifejezést. 2009 óta egy munkacsoport vizsgálja az új korszakolás lehetőségét. 2012-ben dőlhet el végleg, hogy valóban átírják-e a földtörténetet és a tankönyveket, vagy marad minden úgy, ahogy a tudomány szerint eddig is “volt”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik