Tudomány

Négyszeres szivárványt fotóztak

24.hu
24.hu

2011. 10. 06. 13:39

Tavaly bebizonyították, hogy létezhet hármas szivárvány a természetben. Idén egy négyes szivárványt sikerült lencsevégre kapni.

Korábban a témában:

Akkor látunk szivárványt, ha a levegő tele van eső- illetve páracseppekkel, és a rá eső fény prizmaszerűen megtörik rajtuk. Sokszor fordul elő dupla szivárvány is, melynél a szivárvány mellett egy halványabb ív is feltűnik, fordított színekkel.

De vajon létezhet-e hármas szivárvány a természetben? Erre a kérdésre tavaly érkezett válasz egy nemzetközi légköroptikai konferencián, ahol Raymond Lee meteorológus professzor igazolta a természetben előforduló hármas szivárványok létét.

A hármas szivárványok viszont annyira ritkák, hogy 250 esztendő alatt csak négy bizonyítható hármas szivárvány észlelés történt.

Laboratóriumi körülmények között már a XIX. század óta állítanak elő sokszoros szivárványokat. Hatodlagos szivárványt először K. Sassan figyelt meg először 1979-ben hélium-neon lézert használva. Mesterségesen 1998-ban már kétszázadlagos szivárványt is sikerült készíteni.

Kvaterner, azaz négyszeres szivárványt nem nagyon tudtak még lencsevégre kapni az égen. Ezért hihetetlen Michael Theusner természetfotós képe – amelyet a napokban az Applied Optics folyóiratban tettek közzé -, nagyon halványan, de négy szivárvány íve figyelhető meg rajta.

négyszeres szivárvány (szivárvány)

A létszámon felüli szivárványokat nagyon nehéz észrevenni szabad szemmel, ezért is fordulhat elő, hogy az észlelések száma hihetetlenül kevés.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.