Tudomány

Így készül a hologram

A Holográfia blogon lelepleződnek a háromdimenziós képek rejtélyei.

A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre.

A holográfiát egy Amerikában dolgozó, magyar származású brit állampolgár, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás.

A Holográfia blogon a HVG ajánlója szerint gyakorlati módon ismerkedhetsz meg a hologramkészítés titkaival. A hologramkészítésben egy videó is eligazít, melyben “először beállítják a lézerfényt, hogy megfelelően világítsa meg a holografálni kívánt tárgyat. Ezt követően a helyére illesztik a szobrot, amelyről a képet készítik, majd ismrételten ellenőrzik a lézerfény irányát.

A lézersugár beállítását követően a tárgy elé helyezett üvegtáblára illesztik a filmet, amelyre a felvétel rögzül majd.

Ezt is alaposan rögzítik, hogy ne tudjon elmozdulni. Ezt követi a felvétel elkészítésének pillanata: 1 másodpercen keresztül megvilágítják a tárgyat a lézerrel.

A “kattintás” után a filmet ugyanúgy előhívják, mint a hagyományos fényképezésre használt filmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik