Tudomány

Embriók klónozásával gyártottak emberi őssejteket

24.hu
24.hu

2011. 10. 06. 10:29

Amerikai kutatóknak új klónozási eljárással személyre szabott embrionális őssejteket sikerült létrehozniuk.

Korábban a témában:

Az őssejtek testünk még szinte bármilyen irányú fejlődésre képes sejtjei, belőlük számos különböző szövettípus fejlődhet ki, így a jövőben degeneratív betegségek gyógyítására vagy károsodott szervek helyettesítésére nyújthatnak lehetőséget.

A szokványos klónozási technikában egy petesejtből kiveszik a magját, amely az örökítőanyagát tartalmazza. Helyére egy donorsejtből – például egy felnőtt bőrsejtből – származó DNS-t tesznek, majd egy áramütéssel egyesítik a két helyről származó sejtrészletet. A petesejtet ezután az osztódásához szükséges növekedési és tápanyagokkal látják el. Ezt az osztódást azonban már a visszaprogramozott genetikai kóddal teszi.

2004-ben a dél-koreai Hvang Vu Szuk jelentette be, hogy csoportjával sikeresen hajtották végre az első humán klónozást. Állításuk szerint létrehoztak egy őssejtvonalat, amely klónozott humán embriókból származott

Hamarosan kiderült azonban, hogy Hvang meghamisította kutatási adatait, így tanulmányát vissza kellett vonnia, kutatási engedélyt erre a témára azóta sem kapott.

A Nature-ben most ismertetett tanulmány szerzői más utat választottak kísérleteik során, mint a dél-koreai csoport.

Dieter Egli kutatásvezető, a New York-i Őssejt Alapítvány Laboratórium munkatársa és csoportja érintetlenül hagyta a petesejtben lévő DNS-t, így adta hozzá a felnőtt donorsejtből származó örökítőanyagot.

Ez egy “triploid” sejtet eredményezett, amelyben a kromoszómákból három teljes készlet volt jelen: 23 a petesejtből és kétszer 23, azaz 46 a testi donorsejtből.

A triploid embrióból származó sejtek a kutatók szerint úgy viselkednek, mint a szokványos embrionális sejtek, a kutatás ezért újra megnyithatja az utat a személyre szabott embrionális őssejtekkel való kísérletek előtt.

Szerkesztőségi cikkükben azonban a Nature szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a triploid embriók genetikailag abnormálisnak számítanak, ezért klinikai felhasználásukat még igen távolra teszik.

A kutatás következő lépése egy embrionális őssejtvonal létrehozása lenne, ám a kíséretekhez felhasznált humán embriók miatt a terv etikai kérdéseket is felvet. Mostani tanulmányukhoz fizetett önkéntesek által adományozott petesejteket használtak a kutatók.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.