Tudomány

Videók a műhold zuhanásáról?

Három amatőr film kering az interneten, amelyek készítőik állítása szerint az UARS műhold egyes darabjainak a légkörbe érését, majd hullását mutatják be.

A NASA jelentése szerint a kiszolgált klímakutató műhold közép-európai idő szerint 6 óra 20 perc körül érkezett meg az atmoszférába, innentől kezdődően voltak várhatók a törmelékek becsapódásai.

Feltehetően a Csendes-óceánba zuhantak a műhold nagyobb részei, jó messze az amerikai kontinens nyugati partjaitól, de a NASA még mindig nem tudja pontosan, az űrszemét hol hatolt a légkörbe.

Nem kizárt az sem, hogy sose derül már ki, merre találhatnánk az UARS-ból származó űrhulladékot.

A NASA hivatalos jelentése szerint a becsapódás után 11 órával sem érkeztek jelentések a szárazföldre hulló műholddarabokról, vagy hogy bárki is látott volna ilyeneket.

A YouTube-on azonban egyre több videó kering, ami a törmelékek állítólagos becsapódását mutatja.

Az egyik film Oklahoma Cityben készült, azaz az Egyesült Államok középső részén, erről már a Royal Astronomical Society of Canada igazolta, hogy Oklahoma City fölött nem vonult át a műhold. Washingtonban pedig mintha egy kívánságlámpás zuhanását örökíttették volna meg a műholdé helyett.

A harmadik legnépszerűbb amatőr videót a témában Olaszországban készítették. Itt mintha valóban a műhold darabjainak zuhanása lenne látható, de azért maradjunk szkeptikusak, mivel még ezt a felvételt sem igazolta egyetlen csillagászati szervezet sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik