Tudomány

Ókori hajógyárat találtak Róma közelében

A Portusban működő létesítmény egy ókori hajókészítő műhely lehetett, ahol egyaránt vállalták a hajók építését és javítását. Még Néró császár avatta fel.

Portus napjainkban három kilométernyire van a tengertől, a római Fiumicino repülőtér közelében található. A mesterséges kikötő kiépítése a Tiberis – Tevere – torkolatában Claudius császár Kr. u. 41 és 54 közötti uralkodása alatt kezdődött, amikor Ostia, az ókori Róma eredeti kikötője már nem bírta a hirtelen megnövekedett teherforgalmat.

A létesítményt Néró – 54-68 – avatta fel, majd Traianus – 98 -117 – építette meg a második “ütemét”. A 6. században sorsára hagyták a várost, amikor a kikötő kezdett eliszaposodni. Bár fontos szerepet játszott Róma életében, Portusról mindmáig lényegesen kevesebbet lehet tudni, mint Ostiáról.

A régészek a kikötői komplexum központjában egy masszív négyszögletes épületet tártak fel, amelyet eredetileg raktárnak hittek. A további ásatások viszont felvetették annak a lehetőségét, hogy kezdetben a létesítmény hajókészítő műhely lehetett, ahol egyaránt vállalták a hajók építését és javítását.

“Nagyon kevés római birodalmi hajókészítő műhely került eddig napvilágra, amennyiben feltételezéseink bebizonyosodnak, ez lesz mind közül a legnagyobb a Földközi-tenger térségében” – hangsúlyozta az ásatásokat irányító Simon Keay, az egyetem professzora.

A feltételezett hajógyár a Kr. u. 2. században épült. Hossza körülbelül 145 méter lehetett, szélessége 60 méter, magassága pedig elérte a 15 métert. Hatalmas, téglaborítású betonoszlopok tartották a famennyezetet. Az épületben legkevesebb nyolc dokkot alakítottak ki.

Portusban előkerültek olyan feliratok is, amelyek tanúsága szerint a kikötővárosban hajóépítők céhe működött. Találtak egy olyan ókori padlómozaikot is, amelyen a most feltárt épülethez hasonlót a dokkokban álló hajókkal együtt “keltett éltre” az antik művész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik