Tudomány

Kevés a heti három dialízis

Egy új tanulmány szerint ennyi dialízis elégtelen, hogy a páciensek vérét a benne felhalmozódott méreganyagoktól megtisztítsa.

Amerikai kutatók megállapították, hogy egy-egy dialízis között két nap elteltével megemelkedik a halálozások, szívrohamok és kórházi felvételek aránya.

Robert Foley kutatásvezető, a Minnesotai Egyetem munkatársa és csoportja utána akart járni, miért történik ez, így 32 ezer ember egészségügyi adatait elemezte ki, akik 2005 és 2008 között hetente háromszor vesedialízisen vettek részt az erre szolgáló központokban.

A két évig tartó követés során az átlagosan 62 éves páciensek 41 százaléka halt meg, közülük 17 százalék szívprobléma miatt. A kutatók úgy találták, hogy a dialízisek közötti hosszabb szünetben, két nap elteltével 22 százalékkal megemelkedett a halálozás kockázata. Tehát szükség lenne több dialízisre.

A szélütés vagy szívpanaszok miatti kórházi felvételek száma szintén ugyanezeken a napokon duplájára növekedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik