Tudomány

Mesterséges ereket nyomtattak 3D-s nyomtatóval

A német Fraunhofer Intézet csapatának sikerült szervátültetésnél is használható ereket nyomtatniuk.

Dr. Günter Tovar a BioRap projekt vezetőjének és csapatának áttörést sikerült elérnie a mesterséges erek előállításában.

Az Európai Unióban több mint 50 ezer ember vár megfelelő donorszervre, és naponta 12 beteg hal meg várakozás közben. A kutatók lázasan dolgoznak ezért a beültethető mesterséges szervek előállításán.

Csakhogy nem elég mesterséges szöveteket teremteni és szerveket növeszteni a laborban. Az új mesterséges szerveket az emberi szervezetben megtalálható hajszálerekhez hasonlító kis csövekkel kell javítani, és tápanyagokhoz juttatni, hogy minél tökéletesebben működjenek.

A 3D-s nyomtatást egyre több iparágban használják, népszerű ruhaanyagok előállításánál, építészeti modellek létrehozásánál, de akár a csokoládékészítésben is.

A Fraunhofer intézetben ezt a technológiát vette elő a mesteréges érhálózat tökéletesítéséhez. Úgynevezett két-fotonos polimerizációval sikerült rugalmas és szilárd, az emberi test természetes hajszálereihez hasonló csövecskéket nyomtatniuk.

Ahhoz, hogy az emberi szervezet ne lökje ki magából az ilyen hajszálereket, biomolekulákkal vonták be őket. Dr. Günter Tovar szerint – ahogy a BBC NEWS-nak elmondta – találmányuk a rugalmas és szerves bioszövetek, szervek egyik kulcsfontosságú alapanyaga lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik