Tudomány

Üstököst akarnak “bombázni”

A Föld védelmében tervez aszteroidatesztet az Európai Űrügynökség. Szerkezetet lőnének egy üstökösbe, hogy megtudja, mi történne, ha egy másik, a Föld felé tartó aszteroidával tenné ezt.

A Don Quijote néven emlegetett küldetés részeként két űrhajót lőnének fel, az egyik feladata, hogy letaszítsa az égitestet pályájáról, a másiké pedig mindennek dokumentálása és értékes adatok gyűjtése az ütközésről.

A misszió lehetséges célpontja az Apophis nevű üstökös, amely parányi eséllyel – egy a 250 ezerhez – a Földnek ütközhet a nem is olyan távoli jövőben, 2036-ban.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tudósai szerdán szokatlan módon kikerülték a másik, az Elenin nevű üstökössel kapcsolatos kérdéseket, amelyek azt feszegették, hogy a tavaly decemberben felfedezett égitest az interneten köröző állításoknak megfelelően valóban a Földre nézve veszélyes pályán mozog-e.

Baljós és nem szakemberek által terjesztett  híresztelések alapján az Elenin három napra sötétségbe taszítaná a kék bolygót, azzal hogy blokkolja a Napot, és be is csapódna a Földbe.

“Az az igazság, hogy az Elenin sokkal nagyobb figyelmet kapott annál, mint amit érdemel a valótlan internetes bejegyzések miatt” – mondta egy hozzáértő csillagász.

MENNYIRE VESZÉLYES AZ APOPHIS KISBOLYGÓ ÉS AZ ELENIN?

A 99942 Apophis földsúroló kisbolygót 2004-ben fedezték fel. Kisebb aggodalmat váltott ki, amikor a bolygó pályájának pontosabb ismeretében kiderült, hogy viszonylag nagy, 2,7%-os esélye van a Földdel való ütközésnek 2029-ben, ezzel rövid időre a veszélyes égitesteket minősítő Torino-skálán az eddigi legmagasabb, 4-es besorolást ért el.

A pontosabb számítások ezt később kizárták, de ekkor az égitest egy gravitációs kulcslyukon fog áthaladni, és szerencsétlen esetben 2036. április 13-án ütközik a Földnek, ennek az esélye eredetileg 1 a 45 000-hez volt, később, pontosabb számítások alapján ez 1 a 250 000-hez esélyre csökkent, de a kisbolygó így is 29 450 kilométerre halad el a Föld felszíne felett, közelebb, mint a geostacionárius pálya.

A C/2010 X1 jelű objektumot, az Elenint az orosz Leonyid Elenin fedezte fel 2010. december 10-én, egy új-mexikói távcső távoli üzemeltetése révén.

Az üstökös hamar népszerűvé vált az interneten. A gyakorlatban egy átlagos, viszonylag halvány égitestről van szó, amely az eddigi adatok alapján semmiben nem különbözik társaitól.

Bolygónkhoz legközelebb október 16-án lesz majd, ám veszélytelen távolságban, 35 millió kilométerre .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik