Tudomány

Vége az emberi evolúciónak?

Tudósok szerint az emberi agy elérte teljes kapacitását.

A Cambridge-i Egyetem kutatói azt állítják, a jelenleginél az ember már nem lehet okosabb. Az emberiség már elérte szellemi tőkéjének csúcspontját és fizikailag lehetetlen számunkra, hogy intelligensebbek legyünk.

A brit tudósok arra alapozzák feltevésüket, hogy az emberi agynak extra energia és oxigén szükségeltetik az intelligensebbé váláshoz, de egyszerűen nincs honnan beszereznünk a fejlődéshez szükséges hajtóerőt.

Mások szerint az emberi agy okosodása a legtávolabbi idegterületek jól összehangolt működésében rejlik. Ed Bullmore a cambridge-i pszichiáterprofesszor úgy találta, hogy aki intelligensebb, annak az agy egyik területéről az impulzusokat eljuttatni a másik területig sokkal gyorsabban megy, mint azoknak, akik kevésbé intelligensek.

Az agy aránytalan növekedésével az energiaigény is megnőne, ráadásul nem lenne magasabb az intelligencia. A jó agyi kommunikációhoz pedig, az impulzusok egyik területről a másikra juttatásához szintén rengeteg pluszenergiára lenne szükség.

A kutatók úgy gondolják, kockázatos véleményt alkotniuk a jövőről, de abban biztosak: az emberi intelligencia már most szűk korlátok között mozog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik