Tudomány

Ilyen volt a legkorábbi kacsacsőrű dinó

Felfedezték a kacsacsőrű dinoszauruszok "nagypapáját", aki még nem viselt csonttaréjt.

A kacsacsőrű dinoszauruszok növényevők voltak a késő kréta kor idején, Laurázsia óriáskontinensen – a mai Ázsia, Európa és Észak-Amerika – területén. Ezek az állatok a hasonló testfelépítésű, késő jura, illetve kora kréta korban élt iguanodontiák leszármazottai.

Egyes nemeknél a koponya elülső része lapos és széles csőrt formázott, amellyel a leveleket és gallyakat csipegették le. A száj hátsó részén rengeteg fog sorakozott. amelyek alkalmasak voltak táplálék megőrlésére.

A feltételezés szerint ez döntő szerepet játszott a csoport sikerében a kréta időszak során a szauropodákkal szemben, amelyeknek zúzóköveket kellett nyelniük az élelem megőrléséhez.

A 79,3 millió éve élt hadroszaurusz két egyedének a fosszíliája került elő két különböző helyen – Montanában és Utahban, ami azt jelenti, hogy a kacsacsőrű dinoszaurusz az adott korban sokkal elterjedtebb volt Észak-Amerika területén, mint négymillió évvel később.

“Két egyed került elő gyakorlatilag egy időben és viszonylag közel egymáshoz: a két lelőhelyet mindössze ezer kilométer választja el egymástól” – hangsúlyozta Terry Gates, a Field Museum paleontológusa.

A kutatók az Acristavus gagslarsoni nevet adták a hadroszaurusznak, ami annyit jelent, hogy csonttaréj nélküli “nagypapa”.

A későbbi kacsacsőrű dinoszauruszok mindegyike rendelkezett “fejdísszel”, azaz csonttaréjjal – ezek közül némely üreges volt, s a légzőrendszer része volt, másoké viszont tömör. A paleontológusok szerint a csonttaréj szerepet játszhatott az egyedek “azonosításában”. A hadrosaurusok két különböző fejdísze is egy közös csonttaréj nélküli ős létezését igazolja.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Interjú a lángos és a víz áráról, állami beavatkozásról és a kempingek felszámolásáról Járosi Tamással, a tihanyi Malackrumpli tulajdonosával, aki szerint a Balaton nem drága, sőt szezonális üdülőhelyként sokkal drágábbnak kéne lennie, nemrég mégis bejelentette, hogy ők egyelőre nem emelnek árat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.