Rachel Caspari, a Közép-Michigani Egyetem antropológiaprofesszora szerint harmincezer éve hirtelen megszaporodott a harminc évesnél idősebbek száma, s ezt követően igen hamar megnőtt az elfogyasztható élelmiszer mennyisége, bonyolult eszközök és fegyverek jelentek meg.
Korábban Kristen Hawkes, az Utahi Egyetem kutatója dolgozta ki azt az elméletet, amely szerint a nagymamák fontos szerepet játszottak a Homo sapiens felemelkedésében.
Az Afrikából elszármazó korai emberféléknél a nőstények általában gyermekágyban hunytak el. Amennyiben valamelyiküknek kicsivel hosszabb élet adatott, segíthette lányait, amikor azok saját gyermekeiket hozták a világra, részt vettek az élelem előteremtésében.
A napi segítség mellett ezek a nőstények átörökítették a hosszabb életet biztosító génállományukat is. Ily módon kezdett lassacskán emelkedni az idősebbek száma a populáción belül.
Rachel Caspari kibővítette az elméletet, rámutatva, hogy a nagyapáknak jutott döntő szerep.
Az antropológus a humán evolúció különböző időszakaiból származó fosszíliákat vizsgált, beleértve az ember elődjét, az Australopithecust, a neandervölgyi embert, valamint az Európába elsőként érkező Homo sapiens egyedeinek földi maradványait. A fogazat alapján becsülte meg az egyedek korát, s arra a következtésre jutott, hogy közülük kevesen élték meg a harmincéves kort.
“A prehisztorikus ember számára a korai halál nem kivétel, hanem általános szabály volt” – fogalmazott a kutató.
Az evolúció előrehaladtával emelkedett a harmincévesnél idősebbek száma, ám a növekmény igen szerény volt. Szembeszökő változást csak a Homo sapiensnél tapasztaltak, amelynek “előőrse” negyvenezer éve érkezett Európába.
“Minden tíz neandervölgyire, akik fiatalon, 10 és 30 éves koruk között hunytak el, mindössze négy harmincon túli személy jutott. A Homo sapiens esetében viszont minden tíz fiatalon elhunyt személyre húsz 30 évesnél idősebb jutott” – magyarázta Rachel Caspari.
Azt nem lehet tudni, hogy a Homo sapiensnek miért adatott hosszabb élettartam, ám mint Chris Stringer, a Londoni Természettudományi Múzeum professzora rámutat, a hatása óriási volt.
“Az idősebbek átadták tapasztalataikat – megtanították a fiatalokat, hogy melyek a mérgező növények, megmutatták a forrásokat, ahogy átadták az eszközkészítés tudományát is. A korosabb emberek fontos szerepet játszottak a rokoni kapcsolatok ápolásában is” – hangsúlyozta Chris Stringer.
Mint kifejtette, amikor vita kerekedett a víz vagy a vadban gazdag terület birtoklása körül, az idősebbeknek eszébe jutottak más törzseknél élő távoli rokonaik.
“Az idősebbek könnyebben egyezségre tudtak jutni, létük életfontosságú volt a törzs túlélése szempontjából” – összegezte Chris Stringer professzor.
