Tudomány

Húsz éven belül jönnek az idegenek?

Az Orosz Tudományos Akadémia egyik csillagásza szerint elkerülhetetlen, hogy ne találkozzunk valamilyen formában a földönkívüliekkel az elkövetkező húsz évben.

Anrej Finkelstein kutató egy nemzetközi fórumon vázolta fel elméletét. Nézeteinek középpontjában a földönkívüli élet, de ezúttal nem a földönkívüli bakteriális életformák állnak.

Finkelstein szerint a Föld-szerű exobolygókon az emberihez hasonló civilizációk alakulhattak ki.

A Föld-szerű bolygók pedig az ismert bolygók 10 százalékát teszik ki galaxisunkban véleménye alapján. Ha ezek a bolygók beleesnek az úgynevezett lakhatósági övezetbe, és víz található a felszínükön, akkor fejlett lények is élhetnek ott.

Finkelstein leírása semmi újat nem tartalmaz az ötvenes évek óta az emberi kultúrában élő idegenképpel szemben. A földönkívüliekről úgy gondolja, egy fejük, két karjuk és két lábuk lehet, valószínűleg bőrük színe különbözne az emberitől.

A csillagász szerint az idegenek felé érdemes rádiójeleket küldeni, és nem tőlük várni, így nagyobb eséllyel vehetnénk fel velük a kapcsolatot. A tudós az elkövetkezendő két évtizedre becsüli az első földönkívüli civilizáció felfedezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik