Tudomány

Legyőzte a pestist a világ első orvos szakértője

A világ első igazságügyi orvos szakértője egy milánói kórházban dolgozott - derült ki a mai napig működő kórház egykori temetőjében végzett ásatásokból.

A népszerű “helyszínelős” televíziós sorozatokból ismert orvos szakértők elődje a 15. században Milánóban dolgozott. Az azóta is működő Ospedale Maggiore kórház alagsorában indított ásatások számos információval szolgáltak az évszázadokkal ezelőtti egészségügyről.

A kórház egykori temetőjéből több mint ötszázezer csontváz került elő: az 1473-1695 között Milánóban meghalt személyek maradványai. Közöttük vannak a várost az ezerhatszázas években sújtó pestisjárvány áldozatai is, melyről Alessandro Manzoni A jegyesek című regényéből tudnak az olaszok.

A vizsgálatok azt mutatják, sokan ólommérgezésben vesztették életüket vagy a ma már könnyen gyógyítható artrózisban, azaz izületi porckopásban. A korabeli kórházi feljegyzések és tárgyi leletek alapján azt is megállapították, hogy 1438-ban a milánói kórházban dolgozott a világ legelső igazságügyi orvosszakértője – nyilatkozta Francesca Vaglienti, a milánói egyetem középkori történelmet tanító professzora a Corriere della Sera napilap milánói számának.

Az olaszul Catelanónak nevezett orvos szakértő a halál tényleges okait kutatta. Nevét az általa viselt vastag védőruháról kapta, ezzel két pestist is túlélt. Vaglienti a sajtón keresztül sürgette a pénz hiányában megakadt ásatások finanszírozását. Elmondta, egy történész és egy antropológus kétéves munkáját tudná támogatni, ha Milánó minden lakosa egy-egy euróval “örökbe fogadna” egy-egy csontvázat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik