Az ilyen mesebeli, mitológia vagy szóbeszéd által leírt lényekkel, melyeknek létezése kérdéses vagy nem bizonyítható, a kriptozoológia tudománya foglalkozik – szó szerint azt jelenti, hogy a rejtőzködő állatok tana. Ennek megfelelően ezeket a “rejtőzködő állatokat” kriptideknek nevezzük.
Kriptidekből pedig kicsiny bolygónkon sose volt hiány. Mai napig “létező” lény a már említett Loch Ness-i szörny, a jeti és annak észak-amerikai rokona, a bigfoot, de ide tartozik a Közép- és Dél-Amerikában “honos” Chupacabra, amely azon túl, hogy kecskék vérét szívja, állítólag egy UFO és egy hüllő keverékeként képzelhető el. S míg ezen lények létezését továbbra sem bizonyították tudományos igényességgel, vannak manapság már elfogadott kriptidek.
Ilyen például a kacsacsőrű emlős, amellyel kapcsolatban jogosan mondhatjuk azt, hogy teljesen más kategória, mint az előbb felsorolt mesebeli lények bármelyike. Ez tény, de gondoljunk bele abba, hogy mit csináltunk volna, mikor a faj felfedezői arról tesznek jelentést, hogy találtak egy aranyos szőrmókot, aminek uszonyok vannak a lába helyén, a fejére pedig valaki egy csőrt hegesztett? Valószínűleg kinevettük volna a történetet.
Ugyanígy kriptidnek számított valamikor a kevésbé ismert okapi, ami leginkább egy zebra és egy szamár keverékeként írható le. S míg a kacsacsőrű emlős meseszerűségét az okozta, hogy Ausztráliában található, vagyis eléggé távol volt az európai tudományos élettől, az okapi afrikai. Ő annak köszönhette, hogy csak 1901-ben ismerték el hivatalosan a létezését, hogy rettentően csendes és remete életet él.
Végül, de nem utolsó sorban ott van az óriáskalmár, amelyről még 2000-ben is elutasítóan nyilatkoztak a tudományos világ képviselői. Ennek köszönhetően valószínűleg a valósággá vált kriptidek közül ő az, akiről a legtöbben még mindig azt hiszik, hogy csupán középkori hajósok rémálmainak szüleménye. Létezését mi sem bizonyítja jobban, mint ez a 2 km mélységben felvett videó:
