Tudomány

Agymosás egyetlen kattintással

Amerikai kutatók egereken próbálták ki, mi történik, ha az agy két területe között ki- és bekapcsolják az összeköttetéseket.

A Dél-Kaliforniai Egyetem és a Wake Forest Egyetem tudósai közösen kidolgoztak egy módszert, hogyan lehet szó szerint ki és bekapcsolgatni a patkányok hosszú távú tanult viselkedését.

Még abban az esetben is, ha a patkányokat elkábították, és ezért éppen elfelejtkeztek a korábban tanultakról.

A kutatók az agy hippokampuszának – előagynak – a szerepét vizsgálták a tanulásban, amikor ugyanezen a területen két agyi kisterületet a CA3-ast és a CA1-est különítették el. A hippokampusz alakítja a hosszútávú emlékeket rövid távúvá, a CA3 és a CA1 terület pedig hat a hosszútávú memóriára.

A kísérletezők blokkolták a normális idegi kölcsönhatásokat a két agyi terület között különböző gyógyszerekkel. A korábban kiképzett patkányok ilyenkor elfelejtették a hosszú távú emlékezetükbe vésődött tanult viselkedésformáikat.

Amikor visszaállították az agyi területek között a kapcsolatokat, ugyanúgy visszatért a hosszútávú emlékezetük. A kutatók elektródákkal blokkolták a hippokampuszban az agyterületek közötti összeköttetést, a patkány emlékezetet így egy gombnyomással ki-be tudták kapcsolni.

A bizarr terápia következő lépcsőjében a tudósok főemlősökön, azaz majmokon fogják kipróbálni az emlékek manipulálását. A kutatások eredeti célja az Alzheimer-kór elleni küzdelem és a stroke utáni idegi rehabilitáció felgyorsítása lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik