Tudomány

Megfejtették a rejtélyes hieroglifákat

Valójában számok a nagy piramis titokzatos folyosójára festett vörös jelek. A kérdés ezután, hogy lehet-e misztikus jelentésük?

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a gízai Kheopsz Piramis évezredekre lezárt folyosóján egy robotkamerával ismeretlen jeleket fedezett fel a Leeds-i Egyetem kutatócsapata.

A feliratot megfejtették, s rájöttek a jelek 1, 20 és 100, azaz együttesen a 121-es számot jelenti. A régészek szerint egyértelmű, hogy számok a 121 könyöknyi hosszra – azaz az akna méretére – utalhatnak. A könyök még a bibliai időkben is gyakran használt mértékegység volt. Nagyjából 44,5 cm-t jelentett. A 121 könyök, a 7-es, 9-es és a 11-es számok többszöröse, tehát a piramis építkezéskor egy alap mértéknek számított, és amit a mai mesteremberekhez hasonlóan az ókoriak megörökítettek a köveken is. Szinte kizárható, hogy az írásnak vallási értelme lenne.

A 4500 éves építmény szívében az úgynevezett királynő sírkamrájából vezető két titkos járaton juthatott volna el a halott lelke az égbe, hogy elfoglalhassa helyét a csillagok között. A járatokat 1872-ben fedezték fel, csakhogy a király sírkamrájával ellentétben a királynőé nem a külvilág felé vezetnek.

Senki nem tudja, milyen célt szolgálhatnak az aknák. 1992-es kutatások során felfedezték az egyik járatot 60 méter után egy mészkőajtó zárja le. 2002-ben ezt a mészkőajtót átfúrták, de 20 centivel mögötte még egy ajtó van, ami mögött akár el is rejthettek valamit. Tavaly újra a figyelem középpontjába került a titkos alagút, amikor a Djedi ókori varázslóról elkeresztelt kígyórobot ismét bepillantott a piramis rejtett zugaiba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik