Tudomány

Kolosszust ástak ki Egyiptomban

III. Amenhotep fáraó alabástromból faragott szobrát tárták fel Luxorban, nem messze a Memnón-kolosszusoktól.

Mint Záhi Havvász, az antikvitásokat felügyelő egyipromi miniszter honlapján olvasható, a hatalmas szobor ülve ábrázolja az uralkodót. A fáraó nemeszt, azaz uralkodói csíkos fejfedőt, dúsan redőzött sentit – ágyékkötőt – visel, s gondosan kifaragták a királyi szakállt is.

A fáraó arcát a királyi portréművészet remekének nevezte Egyiptom “főrégésze”. Az ókori mesterek “kozmetikumokkal” gondosan “körülrajzolt” mandulavágású szemekkel, rövid orral, és húsos ajkakkal ábrázolták királyukat. A fej 120 centi magas és nagy méretei ellenére az arc arányos és igen gondosan kidolgozott.

A szoborra egy átjáróban bukkantak, amelyek a halotti templom harmadik pülonja – kapuépítménye – felé vezet, 200 méterre az első kaput őrző Memnón-kolosszusok mögött.

“A szobor egy kolosszuspáros északi tagja, amelyeket egykor a harmadik pülon elé helyeztek” – hangsúlyozta Záhi Havvász, aki szerint mindkét szobrot még az ókorban egy földrengés döntötte le, ám némely részük még mindig kiemelkedik a Nílus hordalékából. A két szobor töredékeit a tervek szerint feltárják és restaurálják.

Hurig Szuruzian ásatásvezető régész egyedülállónak nevezte a kolosszust, mivel ekkora méretű szobrokat ritkán faragtak a drága alabástromból. A halotti templomban felállított szoborpáros, amelyek magasságát az archeológus 18 méteresre becsülte, az egyetlen fennmaradt példa erre.

A régészeknek a központi udvar kövezetének egy részét is sikerült feltárniuk, ahogy megtalálták egy granodioritból faragott istenszobor fejét.

Felfedezték azt a vörös kvarcitsztélét, amelynek eredeti magassága elérte a 9 métert.Eddig 27 töredéke került napvilágra, s a szakemberek az ókori műremek négyötödét állították helyre. A restaurált részen III. Amenhotep és főfelesége, Tije látható, akik Ámon-Ré, valamint Szóker, a halottak istene előtt áldoznak. A sztélé többi részén a templomok felsorolása olvasható, amelyeket III. Amenhotep a thébai istenek tiszteletére épített.

 

NEVE ALATT KŐÓRIÁSOKAT EMELTEK

III. Amenhotep az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia és az Újbirodalom egyik legjelentősebb fáraója. Harmincnyolc éven át tartó uralkodása alatt Egyiptom hatalma egyik csúcspontját érte el, a birodalomban béke és bőség honolt, virágzott a kereskedelem és a kultúra.

Amenhotep nevét még ezer évvel később is a bőséggel, a gazdag terméssel hozták összefüggésbe.

Halotti temploma – mai nevén Kom el-Hetan – Thébában, a luxori templommal szemközt, a Nílus nyugati partján épült. A fáraó palotájától, Malkatától nem messze álló épület a maga idejében Egyiptom legnagyobb területű temploma volt, nagyobb még a karnaki templomnál is. Mára szinte teljesen elpusztult, csak a fáraó hatalmas szobrai maradtak fenn, amelyek egykor bejáratánál álltak és amelyeket Memnón-kolosszusok néven ismernek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik