Tudomány

150 éves az első színes fénykép

Egy szalagot ábrázol, bár alig látszik rajta valami. Egy angol fizikus 1861-ben színelméleti előadásához mutatta be illusztrációként.

James Clerk Maxwell bolondos skót matematikus-fizikus – aki függvényeit egyébként csak egy darab spárgával mutatta be – 1861. május 17-én a londoni King’s College-ban egy előadás keretében leleplezte a világ legelső színes fényképét.

Ő jött rá először: a színes fotók előállíthatók piros, kék és zöld szűrőkkel. Rábeszélte tehát fényképész ismerősét Thomas Suttont, hogy kapjanak le három képet ugyanarról a szalagról úgy, hogy csak a színszűrőket cseréljék ki egy-egy felvétel után a lencse előtt.

Ezután hasonló elven, ahogy manapság a számítógépes grafikusok a képeket rétegenként helyezik egymásra, Maxwell a három képet három különböző vetítővel vetítette ki, ugyanazokat a szűrőket használva a vetítéshez, mint amelyekkel a képeket rögzítették. Amikor beállította az élességet a vetítésnél, a három kép együtt egyetlen színes felvételt alkotott.

Ma a világ első színes fotóját Edinburgh-ban őrzik az India utca 14. szám alatt, ahol Maxwell született. A londoni King’s College-ban az évforduló alkalmából tudományos előadásokat tartanak a világ első színes fotójáról és James Clerk Maxwellről.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az első színes fotó nagy felbontásban (Wikipedia)
Cikk az első színes fotóról
(BBC News)
James Clerk Maxwell élete és munkássága (Wikipedia)
A fényképezés története (Wikipedia)

Ajánlott videó

Norvégia szerint Magyarország lecsúszott a támogatásról, míg a magyar kormány azt állítja, ilyen forgatókönyv nem létezik: felvázoljuk a patthelyzet jogi hátterét. És kiderítettük azt is, hogy olyan fideszes kötődésű alapítvány is megpróbált az Ökotárs helyére kerülni, amelynek kuratóriumában Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix is helyet kap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.