Tudomány

Így készül a tojásból kamera

A tojásba vájt kis lyukkal Leonardo által is ismert ősi fényképezőgép gyártható.

Vasárnap nemcsak a húsvétot, hanem a nemzetközi lyukfotózást is ünnepeltük. Ez inspirálta Francesco Capponit, hogy a fényt és a tojásokat a képrögzítés szolgálatába állítsa.

A camera obscurának hívott sötétkamra lényegében egy lyukkamera. Elkészítéséhez éppen megfelelő a tojás, hiszen egy fénytől védett szoba vagy doboz kell hozzá. A fénynek egy apró lyukon keresztül kell behatolnia a szembe vetített falon jelenik meg a rögzíteni kívánt kép.

Capponi javaslata szerint a kamerához a tervezett lyuk körül vágjunk ki egy 2X2 centis négyzetet tojásból. Ezután a lyukkal szemben kenjük be a belső héjat folyékony fotóemulzióval. A kivágott héjdarabot egy lemezzel helyettesítsük, amelybe előre már egy lyukat vájtunk. Ezt ragasszuk a kivágott héj helyére.

Amint fény éri a lyukat, máris rögzülnek a látottak a tojás falára. Az így készült fotó exponálási ideje nagyjából fél perc. Ezután menjünk egy sötét helyre, és óvatosan bontsuk ki a tojást a lyuknál. Az előhívó folyadékot óvatosan a belső héjra vigyük föl. Ez tartósítsa a héj belső falán a negatív tojás-fényképet.

Érdemes a kísérlethez több doboznyi tyúktojást beszerezni Capponi ötven tojásból néggyel járt sikerrel.

Magyarországi érdekesség, hogy Budapesten az Erzsébet híd pilonjainak kereszttartó elemeiben a vízelvezető nyílások is a camera obscura elvén vetítik ki az alattuk elhaladó forgalom fordított, színes képét a belső oldalfalakra. Sajnos elhelyezkedése miatt nem látogatható.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mi az a camera obscura? (Wikipedia)
Így kell tojásba fotózni (lomography.com)
A lyukkamerázás világnapja (pinholeday.org)
Titkos mozi az Erzsébet-híd tetején (Index)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik