Tudomány

A túlsúlyosak nagyobb eséllyel lehetnek demenciások

Administrator
Administrator

2011. 05. 03. 11:38

A túlsúlyos középkorú embereknél 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődik ki később demencia, mint a normál testsúlyúaknál.
Korábban a témában:

Korábbi tanulmányokban már rámutattak, hogy az elhízás a demencia kockázati tényezője lehet, ám a Neurology című szakfolyóiratban most ismertetett, 8534 svéd iker adatainak elemzésével készült tanulmány azt sugallja, hogy már a túlsúly is rizikófaktor lehet.

A testsúly és a testmagasság arányából kiszámítható testtömegindex – BMI – 30-nál nagyobb értéke – azaz elhízottság – esetén 288 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, mint azoknál az embereknél, akik BMI értéke 20 és 25 között volt. A 25 és 30 közötti BMI értékkel élők túlsúlyosnak, de még nem elhízottnak számítanak. Az ő esetükben 71 százalékkal volt nagyobb az esélye a demencia kialakulásának.

HOGYAN SZÁMÍTSUK KI A TESTTÖMEG INDEXET?

A BMI – azaz a testömegindex értékét úgy kapjuk meg, hogy a kilogrammban kifejezett testtömeget elosztjuk a méterben megadott testmagasság négyzetével. Például egy 60 kg-os 175 cm magas embernek tesstömegindexe 60/(1,75*1,75)=19,6

A stockholmi Karolinska Intézet kutatói eredményeik alapján úgy vélik, hogy a túlsúly is kockázati tényezője a demencia későbbi kialakulásának.

Megelőzéséhez vagy legalább a kockázat csökkentéséhez azt javasolják a középkorúaknak, hogy étkezzenek egészségesen és rendszeresen mozogjanak.

AJÁNLOTT LINKEK:

A demenciáról bővebben (Dr. Info)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 7.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miért jönnek a hollywoodi sztárok és produkciók Magyarországra? című háttérbeszélgetés után Budapesten, a Magyar Nemzeti Filmalap székházában 2017. február 7-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meghalt Andy Vajna

Budapest, 2011. február 4.
Andrew G. Vajna filmproducer, a filmipar reformjáért felelõs, 2011 januárjában kinevezett kormánybiztos interjút ad dolgozószobájában a Magyar Távirati Irodának.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.