Tudomány

A lepkék érzik a virágok illatát

A virágok beporzói az illatok és a színek alapján egyaránt döntenek.
Kapcsolódó cikkek

A Berni Egyetem kutatói hibrid petúniákkal tesztelték a dohányszender lepkék beporzás iránti fogékonyságát. A szabad természetben a dohányszender a fehér, illatozó virágaiból táplálkozik.

A kísérletben a lepkék a piros virágokkal szemben előnyben részesítették a fehéreket, míg a szagtalanokkal szemben az illatosakat.

Amikor azonban a két hibrid közül kellett választaniuk, nem tudtak egyértelműen dönteni. A szagtalan fehér virágok éppoly vonzóak voltak számukra, mint az illatozó pirosak.

A kutatók ebből arra következtettek, hogy az illat és a szín egyformán fontos inger a rovarok számára. Az illatanyagok tehát nem csak segítenek egy növénynek, hogy távolról odavonzza magához a beporzókat, hanem közvetlen közelről is éppoly fontos szerepe van, mint a színnek.

A szakemberek megvizsgálták a növények örökítőanyagát is, amiből kiderült, hogy két bizonyos génszakasz felelős a fehér petúnia jellegzetes illatáért.

Az illatok genetikai háttere ezek szerint meglepően egyszerű, ami a növények előnyére válhat a jövőben, ha a globális felmelegedés következtében bizonyos területekről eltűnnek egyes beporzó rovarok.

Az illattermelés egyszerű felépítésének köszönhetően a növények talán könnyebben tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, mint eddig hitték.

AJÁNLOTT LINKEK:

Dohányszender (Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik