Tudomány

Fura egy úr volt – Horger Antal halála (1946)

Budapest, április 14. – Ezen a napon halt meg az a nyelvész, egyetemi tanár, aki József Attilával került konfliktusba a szegedi egyetemen.

Neve egy 1925-ben történt incidens miatt ismert leginkább, holott tudományos tevékenysége sem piskóta. Horger Antal meglehetősen szélsőségesen reagált József Attila Tiszta szívvel című versére.

A kétségtelenül provokatív verset a Szeged című lap közölte 1925. március 25-én. Több jobboldali személy is tiltakozott ellene, a Szegedi Új Nemzedék március 29-i számában élesen támadták József Attilát.

A hiedelemmel ellentétben Horger Antal nem tiltotta ki az egyetemről a költőt, csupán nemkívánatos személynek nevezte, eltanácsolta a tanári pályáról, március 30-i beszélgetésükön (két tanú jelenlétében). Semmilyen hivatalos lépést nem tett kirúgása érdekében („csak” megfenyegette, hogy gondoskodni fog róla, a diplomát ne kapja meg), József Attila később önként hagyta ott a szegedi egyetemet, mert Bécsben kapott ösztöndíjat, majd Párizsban tanult.

József Attila: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

Az Irodalmi jelen internetes oldalán Ónagy Zoltán egy a Pesti Naplóban 1924. január 29-én megjelent tudósítására hivatkozva azon elmélkedik, hogy Horger Antal a saját neméhez vonzódott, és mivel József Attila semmilyen érdeklődést nem mutatott felé, egyfajta bosszú lehetett a tanári pályájára és jövőjére vonatkozó ítélkezés. Kétségtelen, hogy Horger Antal későn házasodott meg (1921-ben, 49 éves korában), ráadásul feleségével tettlegességi fajuló vitái is voltak (a nő nem akarta elfogadni, hogy leköltözik Szegedre), melyből az egyik bírósági tárgyalásig fajult. Nem csoda, hiszen egy pisztollyal megsebesítette felesége. Elváltak.

A Nyugat nemzedékének vezető kritikusa, Ignotus egyébként így vall a versről: „Van egy húsz vagy hány éves kis magyar költő: József Attila. Ennek szeretem, lelkemben dédelgetem, dünnyögöm és mormolgatom egy versét. (…) Gyönyörű szép – s ez a vers nem lett, nem lehetett volna meg, ha előtte nincs népdal és expresszió, verses vers és szóval mondható vers”.

Születésnapomra (a Kaláka előadásában):

József Attila később Curriculim vitae című művében, no és a Születésnapomra című verésben is megemlékezik Horger Antalról.

Horger Antal a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, a szegedi egyetem nyelvésze, majd dékánja. Legnagyobb érdeme a ma is egyetemi tananyagként tanított hangzókivetéses törvény. Az első magyar nyelvjárási térkép is az ő nevéhez fűződik, szakterülete volt a csángók és székelyek nyelve, több jelentős művet hagyott hátra (például A nyelvtudomány alapelvei, Általános fonetika, A halmágyi nyelvjárássziget).

AJÁNLOTT LINKEK:

Horger Antal személyisége (irodalmijelen.hu)
Horger Antal életútja (netlexikon.hu)
Horger Antal egyetemi tanár pöre a felesége ellen (sk-szeged.hu)
A Tiszta szívvel című versről (terasz.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik