Tudomány

Műerek izomból

A mesterséges erek a bypass műtéteket javíthatják.

Szívinfarktus esetén valamelyik nagy koszorúér elzáródik, vagy nagyon beszűkül a keresztmetszete. Ekkor a szívsebész az áthidaló – bypass- az átjárhatatlan szakaszt beültetett ér segítségével áthidalja.

A koszorúér-szűkület esetében vagy az alsó végtagból kioperált visszeret, vagy a mellkasfalon futó ütőeret helyezi át a sebész az elzáródott szakasz áthidalására, de előfordul, hogy ennek technikai akadálya van.

Shannon L. M. Dahl és munkatársai olyan technikáról számolnak be, melynek során emberi erekből származó simaizomsejteket ültetnek rá olyan rugalmas és igen erős alapra, mint a fölszívódni képes varratok anyaga.

Jelenleg három milliméter, illetve hat milliméter átmérőjű mesterséges erek kifejlesztésén dolgoznak.

Állatkísérletekben fél év után a nagyobb műerek 88 százalékban átjárhatóak maradtak majmok szervezetében, kutyákéban pedig a vékonyabbak 83 százaléka működött zavartalanul.

Emberi vizsgálatot még nem végeztek, de számítások szerint a mesterséges erekre csak az Egyesült Államok területén legalább félmillió betegnek volna évente szüksége.


AJÁNLOTT LINKEK:

A tanulmány kivonata (Science Translational Medicine)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik