Tudomány

Hernyók Budapesten – Megjöttek a Combinók (2006)

Budapest, március 14. – Ezen a napon érkezett a magyar fővárosba a BKV új „büszkesége”, a Siemens által gyártott menő villamos.

A világ leghosszabb egyterű villamosáról beszélünk. Nem is baj, ugyanis – ha már rekordok – a budapesti körúti villamosvonalat (4-es, 6-os járat) a világ legnagyobb forgalmú vonalának tartják. Mint ilyen, jobban amortizálja a meglévő járműveket, amelyeket illett már lecserélni.

Egy sikertelen közbeszerzései eljárás után 2003-ra lezajlott a második, a tét 40 villamos beszerzése volt. A Siemens alacsonypadlós járműve mellett indult az Alstom (őket a metrókocsik ügyében ismerjük) és a Bombardier két típusa is.

A BKV reklámja a leghosszabb villamosról:

A Siemens nyert, 2003 márciusában aláírták a szerződéséket, az első két Combinónak pedig 2004-re meg kellett volna érkeznie. Nem így történt, mert a kezdetben vázolt típusokkal nem egyező viliket ajánlott a gyár, amelyben több probléma is akadt a folyamatos technológiai újítások miatt. A multicsuklós szerkezet miatt gyakran tört el a jármű egy-egy darabja.

A gyár ezért a már legyártott villamosokat átalakította, megerősítette. A BKV-vel kötött szerződés 2004 júliusában módosult: kitolták a határidőt, az árat pedig 149 millió euró helyett 136 millióban határozták meg (egy vili így 850 millióba került) – ez az egyik legolcsóbb járműnek felelt meg egyébiránt az európai piacon. A pesti Combinókat Bécsben gyártották le.

Combinók Budapesten:

Az első villamos 2006. március 14-én érkezett meg Budapestre vonaton, a ferencvárosi kocsiszínbe, majd onnan átvontatták a Hungária kocsiszínbe. Még ezen a tavaszon megkezdte próbafutását az 1-es vonalon, miközben a Nagykörúton átalakítási munkálatokat végeztek.

Az első Combino villamosokat 2007. július 1-jén helyezték forgalomba, majd a 40 kocsi folyamatosan érkezett, egészen 2007 májusáig. Az első nyár azzal telt, hogy a klímarendszerrel kísérleteztek, az ugyanis nem működött megfelelően. Később ezért át kellett alakítani a járműveket (ez 1,6 milliárd forintba került). Sok műszaki hiba is közbejött az elején, gyakran bénult meg a forgalom a városban.

Néhány adat a Combinóról:

Befogadóképesség: 352 fő (ülőhely: 66, állóhely: 286)
Hossza: 54 méter
Szélesség: 2,4 méter
Tömeg: 69 700 kg
Váz: acél
Ajtók szélessége: 1,3 méter
Ajtók száma: 8

AJÁNLOTT LINKEK:

A Combino Supra (wikipedia.hu)
A Combinóról minden, amit tudni érdemes (villamosok.hu)
A villamos magyarországi története (veke.hu)
Képek a Combinóról budapesti életéről (dbkh.uw.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik