Tudomány

Pályára áll a Merkúr-szonda

Hamarosan a Merkúr körül keringhet a NASA Messenger bolygófigyelő járműve.
Kapcsolódó cikkek

Az amerikai Messenger lesz a történelem első szondája, mely a Napunkhoz legközelebbi bolygó körül pályára áll. A 1970-es években a Mariner-10 szonda csak elhaladt a bolygó mellett.

A földi megfigyelések alapján a Merkúr korántsem annyira unalmas bolygó, mint első ránézésre tűnik. A bolygón szélsőséges hőmérséklet ingadozás figyelhető meg a napos és árnyékos oldal között. A napos oldalon nagyjából 168 Celsius foknak megfelelő meleg uralkodik, a sötétségben azonban csak -162 Celsius fok.

VÉKONY BOLYGÓ GIGANTIKUS MAGGAL

Hiába van legközelebb központi csillagunkhoz, a bolygó pólusain szintén megfigyelhető jég, amelynek eredete egyelőre ismeretlen. A planéta 70%-a fém, mivel közepét egy gigantikus fémmag alkotja, a naprendszerben hiába a legkisebb bolygó egyben ez a legsűrűbb is.

A Merkúr gravitációs tere túl kicsi ahhoz, hogy huzamosabb ideig meg tudjon tartani maga körül gázokat, bár létezik körülötte egy talaj közeli ingadozó légkör.

A Messenger szondát 2004. augusztus 3-án bocsátották fel. A planéta mellett először 2008-ban repült el. Az űrszonda márciusban végre a bolygó körüli elliptikus pályára áll, s egy földi éven át még térképezi a felszínét.

A küldetés célja hat terület mélyebb megismerése, megértése: a Merkúr sűrűsége, geológiai történelme, mágneses terének természete, magjának felépítése. A szondától arra is választ kaphatunk van-e a Mekúron víz, és honnan származhat vékony légköre.

A tervek szerint a küldetés végső fázisába érkezik:

AKIK KÖVETIK A MESSENGERT

A jövőben a Bepi Colombo kettős-szonda szintén a Messenger útjára lép. A Bepi Colombo a JAXA és az ESA (a japán és európai űrügynökség) közös projektje. A szondákat 2014-ben lövik fel, és nagyjából hat év múltán 2020-ban állhatnak pályára a Merkúr körül.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet a Mekúrról (Wikipedia)

Messenger küldetés (NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik