Tudomány

Életet menthet az alvó medve

A hibernált medve csak két lélegzetet vesz percenként. Az embereknél egy hasonló állapot megmentheti a balesetben súlyosan sérültek életét.

Øivind Tøien alaszkai kutató és kollégái elkészítették a legteljesebb medve-telelésről szóló tanulmányt. A kutatók öt “önkéntes” fekete medvét vizsgáltak öt hónapon át, majd eredményeiket közzétették a Science tudományos folyóirat online változatán tették közzé.

A mackókat érzékelőkkel látták el, ezekkel mérték az állatok hőmérsékletét és pulzus-számát, a barlangokba infravörös kamerákat és egyéb érzékelőket helyeztek el, hogy figyelemmel kísérjék a medvék mozgását, oxigénfogyasztását és horkolását. A földimókusok hibernációjával ellentétben – akik fagyközeli állapotba hűtik le testüket – a medvék csak 6 °C-on vészelik át a telet.

Oxigénfelhasználásuk, anyagcseréjük 75%-kal csökken, így spórolhatnak energiaháztartásukkal. Alvás közben egy medve csak két lélegzetet vesz percenként! Amint lélegzetet vesznek szívük egy gyors dobbanás után megáll addig, amíg újra nem vesznek levegőt. A mackók pulzusa ilyenkor mindössze négy ütés percenként.

Téli álmuk előtt a négylábú jószágok kóborlással csökkentik anyagcseréjüket. A Washingtoni Állami Egyetem kardiológusa O. Lynne Nelson szerint a medvék hibernációját lehet reprodukálni az embereknél is.

A “medve-tanulmány” vezető szerzője úgy kommentálta ennek lehetőségét, hogy a mesterséges hibernációval kitolható a hirtelen balesetet szenvedetteknél az úgynevezett arany óra. Ez az az időszak, amikor a legnagyobb valószínűséggel menthető meg egy traumás, balesetben súlyosan sérült páciens élete.


AJÁNLOTT LINKEK:

Bővebben a medvék hibernációjáról (Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik