Jacky Finch angol egyiptológus utánajárt, valóban hasznosak voltak-e azok az ókori egyiptomi protézisek, amelyek a kairói tüntetésekkel kerültek újra reflektorfénybe.
Az egyik általa vizsgált protézist, az úgynevezett Greville Chester-lábujjat i. e. 600-ban viselhették. A műlábujjakat fából faragták vagy papírmaséból, szövetből, enyvből és anyagból “gyúrták” össze. A protézisen található mélyedést műkörömmel díszíthették.
Finch egy másik művégtagot is elemzett, egy ie. 950 és 710 körül élhetett pap lányának protézisét, aki cukorbetegségtől kialakuló ischaemiás üszkösödéstől veszíthette el nagylábujját.
Finch lemásolta az ókori orvosi “segédeszközöket”, és lábujjukat vesztett önkénteseken próbálta ki a működésüket. Az amputáltak lépteit, mozgó ízületeit, testtartását a Salford Egyetem biomechanikai kutatói elemezték ki.
A digitális mozgásrögzítés – motion capture – felvételei alapján kiderült, a replikák igen jól beváltak, az önkéntesek tudtak mozogni velük. Az is bebizonyosodott, az agyagprotézis nagyobb mobilitást és kényelmet biztosíthatott viselőjének, mint a fából készült.
A Finch által vizsgált egyiptomi protézisek előtt az eddig számon tartott legkorábbi használható mesterséges lábat i. e. 300-ban bronzból készítették Rómában. Eredetije a londoni légitámadáskor 1941-ben megsemmisült, csak egy gipszmásolat formájában maradt az utókorra.
AJÁNLOTT LINKEK:
Még több információ a műlábujjakról (New Scientist)
Az eredeti tanulmány a műlábujjakról (The Lancet)
