Tudomány

Mégis túlélte a világháborút Bormann?

Újabb tanú került elő, aki látta Dél-Amerikában papként celebrálni az egykori náci tisztségviselőt.

Egy volt belga kollaboráns, Paul van Aeroschodt szerint Martin Bormann többször is találkozott vele Dél-Amerikában. A tanú jelenleg 88 éves, és Spanyolorszában éli nyugdíjas éveit. A vele készült interjút a napokban a Derniere Heure című belga lapban tették közzé.

Aeroshodt szerint Bormann nem halt meg 1945-ben. Paraguayból húsz társával Bolíviába menekült. Végig papok segítették. A kollaboráns elmondása alapján Bormann 1947-től Augusin von Lembach néven élt tovább papként, miséket celebrált, temetéseken és esküvőkön vett részt. A belga tanú szerint hiába tűnt úgy, hogy Bormann megtért, valójában ugyanúgy náci fanatikus maradt.

Az interjú feltámasztotta a legendát, mely szerint Bormann mégis tovább élt a II. világháború után. A hivatalos jelentés szerint azonban: “Martin Bormann 1945. május 2-án éjszaka, egy és három óra között egy vasúti hídon, az Invalidenstraßén Berlinben, néhány órával bűntársa, Hitler után meghalt”.

1998-ban DNS-teszttel próbálták azonosítani Bormann Németországban 1972-ben megtalált tetemét. Akkor minden kétséget kizáróan megállapították a holtestről, hogy csakis a náci tisztségviselőé lehet.

A Bormann-legenda hívei körében él egy “nyakatekert” konspirációs elmélet, mely szerint a csontokat Dél-Amerikában kiásták, hogy Németországban újra elföldelhessék a vasúti híd közelében.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az eredeti interjú – franciául (Derniere Heure)

Mégis Dél-Amerikában élhetett tovább Bormann (Múlt-kor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik