Tudomány

Agyszkenner két fejnek

Elkészült az első olyan MRI, mely egyszerre két ember agyáról készít felvételeket.

Eddig csak egy-egy embert külön-külön vizsgálhattak MRI-vel, azonban a jövőben új tanulmányok és kísérletek alapja lehet a kettős fMRI agyszkenner, mely egyidejű képalkotást tesz lehetővé két ember agyáról.

Az új agyszkennert Ray Lee fejlesztette ki a Princeton-i Egyetemen. Lucien Levy a Washingtoni Egyetem Orvosi Központjának neurológiai vezetője még soha nem látott ehhez foghatót.

Lee az eszközt egy páron tesztelte, akiket egymással szemben fektetett le, s többször kérte őket, hogy öleljék meg egymást. Az ölelések alatt az agyműködésüket szkennelte. Így sikerült először felvételeken rögzítenie egy pár szinkronizált agytevékenységét.

Marco Iacoboni kalfiforniai neurológus úgy kommentálta a hírt, hogy eddig csak az egymással kapcsolatban álló emberek nonverbális jeleit tudták vizsgálni, mostantól azonban valós időben láthatnak bele két ember, például egy szerelmes pár agyába.

Hasonlóra eddig nem volt példa az agykutatás történetében. Az új eszköznek az emberi kapcsolatok – interakciók – kutatói örülhetnek a legjobban.

AJÁNLOTT LINKEK:

Két embert vizsgáló agyszkenner (New Scientist)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik