Tudomány

Gershwin befejezi a Kék rapszódiát (1924)

New York, január 7. – Az orosz származású zeneszerző egyik legnagyobb sikerű műve, amely a dzsessz és a klasszikus zene „keverékének” tekinthető.

Jacob Gershowitz volt Gershwin eredeti neve, a család Szentpétervárról emigrált New Yorkba, ő maga 1898. szeptember 26-án született. Szülei 1910-ben vettek egy zongorát a bátyjának, Irának, de George kisajátította a hangszert.

Sokat improvizált, zenei iskolákba csak alkalomadtán járt. Első sikere az 1919-ben megkomponált Swanee volt. Ebben az évben írta a Bölcsődal című szimfonikus művét. Eleinte egy zeneboltban dolgozott, majd úgynevezett plugger volt, azaz slágereket játszott egy zenei üzletben.

Kisfilm a Kék rapszódia történetéről:

1915-től Kilényi Edétől tanult kottaírást, zeneelméletet és hangszerelést, majd egyre többen figyeltek fel a tehetségére.

Ella Fitzgerald, Frank Sinatra, Billie Holiday, Miles Davis, John Coltrane, Herbie Hancock, Judy Garland, Nina Simone, Louis Armstrong énekelték dalait.

Paul Whiteman, akor egyik legnagyobb zenekarvezetője kérte fel Gershwint arra, hogy írjon egy jazzdarabot számukra. Ezt az Abraham Lincoln születésnapjára tervezett koncerten adták volna elő. Eleinte nem nagyon akaródzott ez neki, de később már a New York Times is nyomást gyakorolt rá.

Egy amerikai Párizsban – a New York-i filharmonikusok Észak-Koreában:

Meg is született a Kék rapszódia, amely korszakalkotó zenemű lett. Eredetileg Amerikai rapszódia lett volna a címe. A kék itt nem a színre utal, hanem a blue amerikai angol “szleng” jelentésére: ez szomorúságot, levertséget jelent, így a magyar cím nem fejezi ki a mű hangulatát.

A mű 1924. január 7-ére készült el, a bemutatót feburár 12-én tartották a New York Aeolin Hallban, a közönség soraiban ott ült Sztravinszkij és Rahmanyinov is. Elsöprő sikert hozott a dal.

Ella Fitzgerald énekli a Summertime című dalt:

Testvérével együtt is dolgoztak, dalaikat (melyek között musical szerzemények is voltak) a Broadwayen imádták. Mivel sikeresek voltak a zenekari művek, Gershwin úgy döntött, zongorára és zenakarra is dalokat, így született meg az Egy amerikai Párizsban című dal, amelyet a francia fővárosban tett látogatása után szerzett.

Szinte az összes sztár elénekelte (és mai is énekli) a Summertime című dalát. A Porgy és Bess című opera csak halála után lett sikeres.

1937-ben halt meg, 1945-ben filmet készítettek róla.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gershwin hivatalos weboldala (gershwin.com)
A Kék rapszódia története (wikipedia)
A Kék rapszódiáról (hetek.hu)
Gershwin és Amerika (nakedauthors.com)
Letölthető film 1945-ből Gershwinről (cinemastores.hu)
Gershwin élete (40felett.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik