Tudomány

Napfogyatkozásra ébredünk

Január 4-én a délelőtti órákban Magyarországon 76-78%-os részleges napfogyatkozás látható.

Budapestről nézve a napfogyatkozás 8:04 perckor kezdődik, a fogyatkozás maximuma 9:27 perckor következik be.

A sötétség nagysága fővárosunkban 78%-os lesz, azaz a Hold a napkorong 78%-át takarja ki. A Nap ekkor még csak 13 fok magasan lesz a horizont felett.

Derült idő esetén csodás napsarló látványára ébredhetünk, mivel optikailag a horizont közelében nagyobbnak tűnik központi csillagunk.

Ha köd lesz, akkor mindössze úgy érzékeljük majd, mintha nem kelt volna fel igazán a nap.

A fogyatkozás vége 10:57 perckor történik. A fogyatkozás mértéke lakóhelyenként változó. A nagyvárosok közül Miskolcon figyelhető meg a legnagyobb sötétség. Magyarország észak-keleti szegletéből úgy látszódik majd, mintha a Hold-árnyék a Nap majdnem 80%-át “harapná ki”.

NAPFOGYATKOZÁS

Napfogyatkozás idején égi kisérőnk, a Hold a Földről nézve a Nap előtt halad el.

A Hold kb. négyszázszor kisebb, mint a Nap, ám négyszázszor közelebb is van hozzánk, ezért a Földről nézve a két égitest látszó átmérője közel azonos: a Hold épphogy elé tudja takarni csillagunkat.

Háromféle napfogyatkozás van, részleges, teljes – ilyen volt az 1999-es -, gyűrűs és hibrid. A január 4-i napfogyatkozás során a földi megfigyelők számára a Hold nem fogja elfedni teljesen elfedni a Napot, ezért csak részleges fogyatkozást láthatunk.

A NAPFOGYATKOZÁS MENETRENDJE:

(forrás: Magyar Csillagászati Egyesület – az időpontokhoz plusz egy órát hozzá kell adni!)

EZT LÁTHATJUK MAJD:

(egy román obszervatórium animációja)

A Magyar Csillagászati Egyesület partnerszervezetei az ország több pontján bemutatóakciókat szerveznek. Budapesten a Polaris Csillagvizsgáló reggel nyolc órától várja a látogatókat.

A napfogyatkozás az északi félteke Eurázsiai részén Skandináviától kezdve egészen Indiáig látható lesz. A legnagyobb fogyatkozást Svédország lakói követhetik figyelemmel. Itt 85%-ban sötétül el a horizonton úszó napkorong.

HOLDÁRNYÉK ÚTJA AZ ÉSZAKI-FÉLTEKÉN: (ANIMÁCIÓ)

A fogyatkozás teljes tartama alatt és azon kívül sem szabad közvetlenül a Napba nézni, csak megfelelő védőszemüveggel!

A fogyatkozást élőben közvetítik Spanyolországból és Izraelből.

AJÁNLOTT LINKEK:

Még több információ a napfogyatkozásról (Magyar Csillagászati Egyesület)

Januári égi kalendárium (MCSE)

A NASA napfogyatkozásokról szóló oldala (NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik