Tudomány

A legkisebb babák listája

Egy kanadai orvos összeírta, kik a legkorábban született életben maradt emberek.

Edward Bell kutatásvezető az Iowai Egyetemen összeállított egy listát a legkisebb súllyal született, életben maradt csecsemőkről.

Az orvos 110 baba nyomára bukkant az orvosi szakirodalomban és a médiában világszerte, akik 1936 és 2010 között születtek.

Mint jelentéséből kiderül, a túlélő babák háromnegyede lány, ahogyan a tíz legkisebb súlyú túlélő újszülött is. Legtöbbjük az USA-ban 1990 után született.

A túlélésnek azonban ára van. A Bell regiszterében szereplő gyerekeknél gyakran jelentkeznek egészségügyi vagy tanulási problémák, korukhoz képest pedig általában kicsi a súlyuk és alacsonyabbak az átlagosnál.

A listán pillanatnyilag 111 baba adatai olvashatók. A jelentésben még nem is szereplő, legutóbb nyilvántartásba vett – 111-es számú pici – az eddigi legkisebb súllyal életben maradt fiú, tavaly 274 grammal a németországi Göttingenben jött világra. A születésekor mindössze 27 centiméteres hosszúságú fiúcska 18 hónapos korára már elérte a 11 kilogrammot.

400 GRAMM ALATT SZÜLETNI

A várandósság 19. hete környékén éri el egy átlagosan fejlődő magzat a 400 gramm körüli súlyt. Ebben a szakaszban minden egyes fejlődési hét nagyon sokat számít, ezért azoknak a kis súllyal született babáknak van esélyük a túlélésre, akik gyorsabban fejlődtek az anyaméhben.

Bár nem érte el a 400 grammot a súlyuk, amikor világra jöttek, a magzati fejlődésben előrébb voltak, lehetőleg már a terhesség harmadik trimeszterében.

AJÁNLOTT LINKEK:

A legkisebb babák listája

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik