Az állkapcsok ágai között elhelyezkedő nyelvcsont a nyelvet, a gégét és a garatot rögzíti, rajta izmok erednek és tapadnak. A nyelvcsonttörés igen ritka: rendszerint fojtogatás vagy akasztás következménye. A bronzkori férfi a nyakára mért ütés következtében szerezte a sérülést, amelyet ráadásul túlélt, később, a negyvenes évei közepén hunyt el.
A La Motilla del Azuerben feltárt egyén 167-168 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi volt. A lelőhely korából kiindulva 3400-4200 évvel ezelőtt élhetett. Azt nem lehet tudni, hogy hogyan szerezhette a sérülését, ám mint Silvia Jiménez-Brobeil ásatásvezető régész rámutat, az aligha lehetett véletlen.
“A sérülés elhelyezkedése, s az a tény, hogy a férfi meggyógyult, arra utal, hogy inkább egy ütéstől származhatott, mintsem fojtogatástól. Mi több, a helyszín, La Motilla del Azuer egyértelműen hadi célokat szolgált, egy kisebb erődítményről van szó, amely mellett egy aprócska település és temető helyezkedett el” – hangsúlyozták a régészek.