Tudomány

A teremtés első szerve: a bőr

Megoldódott "a tyúk és a tojás" kérdése. Mindegyiküket megelőzte a bőr.

A bőr kialakulása ugródeszkát jelentett a többsejtű állatok további fejlődéséhez. A többsejtű állatok evolúciójának egyik kulcsfontosságú epizódja volt, mikor a szivacsszerű élőlények belsejét egy külső sejtréteg kezdte beborítani.

1960 óta ismert, hogy a szivacsokat egy csúszós anyag fölött egyfajta hámréteg borítja, ez egy amolyan “ősbőr”, mely még nem működik tökéletesen, de a bonyolultabb szervezetek kialakításában már mérföldkőnek számított.

A szivacsok voltak az első többsejtű állatok, amelyeket az élet “bőrrel” áldott meg, hogy megvédje és elszigetelje belsejüket a környezetüktől.

Scott Nichols a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatója szerint, aki a Amphimedon queenslandica szivacsféle vizsgálatáról írt tanulmányt, lényegében a szivacsok bőre előtt nem beszélhetünk külsőről és belsőről, és nem beszélhetünk fejlettebb testformákról sem.

A bőr kifejlődése után kezdődött el a testekben az a kémiai jeláramlás, mely lehetővé tette a többsejtű élőlények számára, hogy szerveket növesszenek. Kialakult a szervezet teljes elkülönülése a külvilágtól, s felépültek az első elkülönített rendszerek, melyek nélkül nem létezhetnénk mi emberek sem.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk a bőr kialakulásáról – angolul (New Scientist)

Tanulmány a bőr szerepéről – angolul (PLoS One)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik