Tudomány

Kilencszáz éves hangszert árvereztek el Kínában

Administrator

2010. 12. 06. 15:49

A citerához hasonló héthúros kucsin: arany-, ezüst-, szarvasagancs- és gyöngyberakás-díszítéssel készült 1120-ban a palota számára.
Korábban a témában:

A Poly International hétvégi pekingi árverésén mindössze 16 millió jüan – 508 millió forint – volt a még ma is használható hangszer kikiáltási ára, pedig a régiség értékét még az is növelte, hogy a Csing-dinasztia császára, a 88 évig uralkodó Csien-lung (Qianlong) pecsétjével is megjelölték 1742-ben.

Végül rekordnak számító 136 millió jüanért – 4,3 milliárd forintért – kelt el a Szung-dinasztia uralkodója, Huj-cung (Huizong) császár számára készített ősi kínai hangszer.

Az aukciós ismertető szerint az értékes hangszert az angol-francia csapatok 1860-ban a régi nyári palota kifosztásakor vitték el. A császári kucsint később egy pekingi gyűjtő a 20. század elején szerezte meg, majd 1953-ban egy sanghaji muzeológushoz került.

A tehetős kínai gyűjtök körében – a rohamosan emelkedő árak ellenére is – egyre népszerűbbek a kínai műkincsek. A múlt hónapban például egy 1600 éves selyemre festett kalligráfia 45 millió dollárért – 9,5 milliárd forintért – cserélt gazdát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.