Tudomány

Gyorsan éltek és hamar haltak a neandervölgyiek

A modern ember számára evolúciós előnyt jelenthetett a hosszabb élet.

A neandervölgyiek hamarabb váltak felnőtté, mint a Homo sapiensek, bizonyította be egy új tanulmány, mely tizenegy neandervölgyi és korai ember fogazatának összevetése után jutott erre a következtetésre.

A hosszú gyermekkor és a lassú fejlődés a Homo sapiensek egyedi tulajdonsága volt, mely evolúciós előnyt jelenthetett a neandervölgyiekkel szemben.

Tanya Smith kutató Discovery News-nak adott interjújában kifejtette, hogy nemcsak a neandervölgyiek, de Homo erectus – felegyenesedett ember – csontjai sem mutatnak olyan hosszú és lassú fejlődési szakaszokat, mint a modern ember csontozata.

Egy fiatal neandervölgyi csontvázáról kiderült, hogy még csak három éves volt, amikor elpusztult, azonban fogainak fejlettsége egy négy-öt éves gyermeknek felelt volna meg.

Az evolúciós biológusok szerint az anatómialiag modern ember fiatalkorának kitolódása százezer évvel ezelőtt alakulhatott ki. Más ősi emberféléknél azonban rövidebb volt a terhesség, gyorsabb a gyermekkori érés, fiatalabb korban következett be az első reprodukció, és így korábban érte őket utol a halál.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk angolul a neandervölgyiek rövidebb átlagéletkoráról (Archeology Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik