Tudomány

Tömeges delfinpusztulás Írország partjainál

Harminchárom partra vetődött gömbölyűfejű delfin pusztult el Írország partjainál.

A kisodródott és elpusztult állatokra az írországi Donegal megyében lévő Burtonport mellett, Ruthland sziget közelében találtak rá. A környezetvédők igyekeznek kideríteni, hogy mi okozta a delfinek pusztulását. Nem zárható ki, hogy esetleg a közelben tartózkodó brit hadihajók hanglokátorai zavarták meg az állatokat, és irányították őket a szárazföld irányába.

A szakemberek véleménye szerint az állatok valószínűleg ugyanannak a delfincsordának voltak a tagjai, amelyet még október végén észleltek a Skócia nyugati partjai mentén található Belső-Hebridák környékén.

Simon Berrow bálna- és delfinkutató azt mondta, hogy mostani volt Írország történetének egyik legnagyobb tömeges delfinpusztulása.

Harminc vagy negyven gömbölyűfejű delfint láttak a múlt héten a Belső-Hebridáknál. Úgy tűnt, hogy kisodródnak a partra. Nagyon rosszak voltak az időjárási viszonyok, és azóta nem is látták őket soha többé.

Sokan vélik úgy, hogy a legkorszerűbb lokátorok képesek megzavarni a cetfélék tájékozódási képességét.

A haditengerészet szóvivőjének elmondása szerint azonban a delfinek észlelésekor a legközelebbi hajó 93 kilométerre volt a jelzett körzettől, ilyen távolságból pedig kizárt, hogy a szonár bármilyen mértékben befolyásolná az állatok navigációs képességeit.

Egy, a környezetvédők nyomására született bírósági döntés értelmében az amerikai haditengerészet 2007 és 2009 között nem használhatott középfrekvenciájú lokátorokat a gyakorlatozások során, hogy ne okozzanak kárt a területen élő tengeri emlősöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik