Tudomány

Hízlal az irodai munka

Administrator
Administrator

2010. 10. 09. 13:08

Az irodában töltött hosszú munkaórák jelentősen megnövelhetik a testsúlyunkat - derült ki a kanadai Montreali Egyetem munkatársinak új tanulmányából.

Az elmúlt három évtized során az irodai alkalmazottak fokozatosan egyre lustább és mozgásszegényebb életmódra váltottak és ez valószínűleg nagy szerepet játszik az elhízottak arányának növekedésében is.

“Az emberek ma sokkal egészségesebben táplálkoznak és többet mozognak mint az 1970-es években, azonban az elhízottak aránya továbbra is folyamatosan növekszik. Elméletem szerint ez a látszólag ellentmondásos jelenség a hivatásgyakorlással van összefüggésben” – mondta Carl-Étienne Juneau, a tanulmány vezető szerzője.

Juneau és kollégái a kanadai állampolgárok egészségügyi állapotára vonatkozó statisztikai adatbázisokat – köztük 17 ezertől egészen 132 ezer ember válaszait feldolgozókat – vettek górcső alá a vizsgálat során. Arra a következtetésre jutottak, hogy a mozgásszegény irodai munkával magyarázható leginkább az a tény, hogy 1978 és 2004 között 10 százalékkal növekedett az elhízottak aránya az országban – olvasható a ScienceDaily (http://www.sciencedaily.com) tudományos hírportálon.

Az egyik legmeglepőbb eredmény az egészségtudatos közlekedéssel kapcsolatos szemléletváltás volt. “A nagyfokú városiasodás miatt arra számítottunk, hogy egyre több autófüggő emberrel találkozunk. Mégis azt tapasztaljuk, hogy mind a nők, mind a férfiak körében nagy népszerűségnek örvend a séta és a kerékpározás is” – mondta a szakértő.

Juneau véleménye szerint a passzivitás és az elhízás elleni harcban a sport, a munka és a közlekedés összehangolása a leghatékonyabb fegyver. A szakemberek szerint a napi többszöri, kisebb dózisú testmozgás hatékonyabb lehet, mint a nagy intenzitású, koncentrált testgyakorlás: vagyis a szünetben való sétálgatásnak és lépcsőzésnek is jótékony hatásai vannak.

Fontos előrelépést jelentene a testmozgás népszerűsítése is. “A mozgás nem lehet többé egyéni tevékenység. Itt az ideje, hogy csoportokban gondolkodjunk. Vannak már olyan kezdeményezések, amelyek adókedvezményt kínálnak azoknak a szülőknek, akik valamilyen bejegyzett testnevelési kurzusra járatják a gyermeküket. Hasonló programot lehetne bevezetni a munkahelyi alkalmazottak számára is” – hangoztatta Juneau.

A tanulmány a Preventive Medicine című szakfolyóirat internetes kiadásában látott napvilágot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.