Tudomány

Napenergia: energiaéhség és tudásszomj

Zöld energia már a középiskolákban is. Versenyt hirdet a Miskolci Egyetem Anyagtudományi kara, téma a napenergia.

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara idén is meghirdeti középiskolás csapatok számára az Anyagtudományi Versenyt. A háromfordulós tanulmányi verseny központi témája idén a napenergia hasznosítása lesz. A versenyre 2010. október 17-ig lehet jelentkezni.

A verseny célja, hogy a feladatok megoldása során a diákok felfedezzék a szolártechnológiák és az anyagtudomány kapcsolatában rejlő szépségeket.

“A tudományos utánpótlás-nevelésében szerzett tapasztalatainkra alapozva meggyőződéssel, állíthatjuk, hogy a diákok, számukra eddig ismeretlen új világba nyerhetnek a közeljövőben bepillantást.” – nyilatkozta Dr. Felhős Dávid a Miskolci Egyetem Polimermérnöki Tanszékének kutatója.

A verseny azért fókuszál az anyagtudomány és a napenergia kapcsolatára, mert így akarja felhívni arra a figyelmet, hogy a “Nap gyermekei vagyunk”, hiszen a világunkat felépítő
anyagok atomjai, mind-mind egy Nap belsejében keletkeztek magfúzió és maghasadás által.

Ahogy testünket építő molekulák és atomok valószínűleg a Napból származnak, úgy további létezésünk is tulajdonképpen a Naptól függ, ami energiával látja el Földünket és élteti ezt a bonyolult ökoszisztémát.

Az élethez való energián túl a Nap a technológiai társadalom energiaéhségét is csillapítani tudja, megoldva az új évezred számos komoly kihívását.

A fotovoltaikus napelemektől kezdve a napkollektorokon keresztül, a speciálisan kifejlesztett új anyagokkal foglalkozó tudomány, maga az anyagtudomány nyújtja a megoldást a jobb és jobb hatásfokú napenergiás eszközök kifejlesztésének lehetőségére.

AJÁNLOTT LINK:

A napenergiáról szóló verseny kiírása a Miskolci Egyetem honlapján

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik