Tudomány

Rovarokkal falatták föl magukat a mocsika indiánok

A mocsika indiánok húsevő rovarokkal "szálltak" a másvilágra.

A legújabb perui kutatások szerint a mocsika indiánok különleges temetkezési rituálékat tartottak. A mocsikák szerették volna a test lágy részeit megőrizni e világon, így rovarokkal falatták fel azokat.

Erre a következtetésre nemrégiben a régészek egy mocsika sír feltárása után jutottak, amelyben legalább kétszáz légy és már húsevő bogarak tetemét találták meg egy csontváz mellett.

Két feltételezés látott napvilágot a jelenség magyarázatául. Az egyik, mely szerint háborús foglyokat temettek el, vagy végeztek ki ezen a módon, melyet a piramisukban áldoztak föl.

A másik magyarázat szerint a húsukat elfogyasztó rovarok kiemelt kultikus jelentőséggel bírtak kultúrájukban, mint ahogy az egyik ősi mocsika kerámián látható:

A mocsikák a túlvilágra átszállító lényekként – mintegy “révészekként” tekinthettek a rovarokra. A túlvilágot az evilági élet tökéletes ellentétének tartották.

Az egyiptomiakkal szemben nem a test bomlásának megakadályozása volt a fő cél. A hústól való szabadulást a másvilágra jutás folyamataként értékelték, és szándékosan tehették ki a testeket a bogarak martalékául. Hitük szerint, ha már az életben halál vár rájuk, a túlvilágon a test “mesterséges” lebomlasztásával öröklétet nyerhetnek.

Mocsikák

A mocsikák dél-amerikai indiánok voltak, akik az Andok környékén, Peru észak-nyugati partvidékén 1-7. század között a folyóvölgyek oázisaiban éltek.

Kultúrájuk 300 és 800 között virágzott majd ezután rejtélyesen eltűnt. A mai Trujillo 480 kilométernyi környékén 15 ezren élhettek.

A nép, amely istenei engesztelésére az emberáldozattól sem riadt vissza, nem volt fejletlenebb, mint a majdnem ezer esztendővel később élt inkák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik