Ez az első eset, hogy tipikus keresztény teológiai magyarázatot próbálnak igazolni részecskefizikai elmélettel. A történész Mark Antonacci és a fizikus Arthur Lind tanulmányában azzal érvel, hogy ha valóban történhetett volna feltámadás, amely a test sugárzáskibocsátásával jár, akkor az hasonló nyomokat eredményezhetett a torinói leplen látottakhoz.
A sugárzással meg lehetne magyarázni, miért maradtak nyomok a szövet két oldalán, miért tartalmaznak egységes színeket a textíliában található szálak, miért oldhatatlan a testkép savakkal és oxidálószerekkel.
Elméletük szerint csakis akkor jöhetett létre ilyen testlenyomat, ha a sugárzás magából a testből származott. Az elmélet persze nem részletezi, hogy pontosan hogyan is sugározhatott volna egy emberi test protonokat, neutronokat, elektromos hullámokat vagy a legfantasztikusabb elmélet szerint, akár gamma-sugarakat is.
A torinói lepel a katolikus egyház legvitatottabb ereklyéje. A hagyomány szerint Jézus testének képmása van egy négy méter hosszú lenvásznon kirajzolódva, ahogyan a lepelbe helyezték a temetésekor. A Keresztelő Szent János katedrálisban őrzik, az olaszországi Torinóban.
1988-ban a Római Katolikus Egyház hozzájárulását adta a C14-es eljárás alkalmazásához, kifejezve ezzel elkötelezettségét a tudományos vizsgálatok iránt.
A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag.
Az egymástól független három különböző egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető.
A pollenvizsgálat időszámításunk után a 8. századra helyezi a lepel keletkezésének idejét.
